DK: Bayer Zsolt leleplezte a Fideszt

DK: Bayer Zsolt leleplezte a Fideszt

„Ismét lelepleződött a Fidesz” – írja közleményében a Demokratikus Koalíció (DK), miután az államilag kitüntetett Bayer Zsolt a miskolci televízió Helyzetkép című műsorában arról beszélt, hogy ki kell lépni az unióból.

Azt írták, „Orbán haverja, az 5-ös számú fideszes párttagkönyv birtokosa túl azon, hogy egy tévéműsorban minősíthetetlen hangnemben gyalázta Ferenc pápát, egy hírértékű mondatot is öklendezett”.

Bayer a műsorban azt mondta, ha az EU az eddig úton jár, akkor „ott kell hagyni az uniót, ezt az egész ótvaros disznóólat, ott kell hagyni a francba, le kell zárni a határainkat, azok meg ottan rohadjanak meg!”

A DK szerint a cizellált mondatból kiderült, hogy a Fidesz ki akarja léptetni az országot az Európai Unióból, ki akar lépni a szabad, vízum nélküli utazást biztosító schengeni övezetből, és hogy kerítést akarnak húzni az ország köré. Az ellenzéki párt hozzátette: „Bayer ezt a mondatot is nyilván egyeztette a főnökével, Orbán Viktorral, így a Fidesz hivatalos álláspontját ismertette a magyarokkal”.

http://mno.hu/

Hírdetés

Amellett, hogy Bayer az unió migrációs politikáját kritizálta, beleszállt Ferenc pápába is, azt követően, hogy a műsorban pár mondattal korábban kijelentette, „őszentségével kapcsolatban hűvös és mértéktartó módon fogalmaz”.

A fideszes publicistának azonban nem sikerült megőriznie a hidegvérét, és először „argentin libsinek”, később pedig „derék liberális, genderben hívő marhának” nevezte a katolikus egyházfőt.

Mondta ezt azért, mert szerinte nem véletlen, hogy most, amikor a leginkább szükség lenne egy európai pápára, egy dél-amerikai pap került a katolikus egyház élére: „sikerült hozni” egy európai értékektől idegen pápát. Valamint azért, mert szerinte a pápa a migránsokról szóló megnyilvánulásával csatlakozott a jelenlegi EU-s vezetőkhöz, akik szembe mennek az uniós állampolgárok érzéseivel, szándékaival, akaratával, egy semmibe menő politikát akarnak ráerőltetni Európa lakosságára.

De ez nem fog menni sem a pápának, sem Brüsszelnek – vélte Bayer Zsolt, hozzátéve, hogy Ferenc pápa „hiába ismételgeti kretén brüsszeli politikusok kretén mondatait kretén módon”, ettől „migráns marad, mert Argentínában szinte mindenki az”.

Majd azt is kihangsúlyozta, hogy „ne képzelje azt, hogy amit ő (Ferenc pápa) mond, az isteni kinyilatkoztatás, egy hülye, ostoba politikai vélemény, és ekképpen is kell hozzá viszonyulni.”

A 24.hu több katolikus egyházi hivatal képviselőjénél is érdeklődött, tesz-e lépéseket Bayer többször megismételt minősítései miatt. Kiderült, hogy az egyház vezetése semmilyen reakciót nem tervez a pápa védelmében.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »