Díszdoktori címet vett át Juhász-Laczik Albin OSB a Saint Vincent College-ban

Díszdoktori címet vett át Juhász-Laczik Albin OSB a Saint Vincent College-ban

November 20-án a pennsylvaniai Latrobe-ban található, Pannonhalmához hasonlóan bencés főapátsághoz kapcsolódó Saint Vincent College díszdoktori címmel tüntette ki Juhász-Laczik Albint, a Pannonhalmi Bencés Gimnázium igazgatóját. A két intézményt sokéves testvéri kapcsolat köti össze.

A megtisztelő alkalmon Juhász-Laczik Albin OSB ünnepi előadásában bemutatta a gimnázium pedagógiai küldetését, valamint azt az élő bencés nevelési hagyományt, amely a pannonhalmi közösség oktatási munkáját ma is áthatja.

A kitüntetés különösen kedves a Pannonhalmi Bencés Gimnázium számára, hiszen a Saint Vincent College és Pannonhalma között hosszú évekre visszanyúló, testvéri kapcsolat áll fenn. A két bencés közösség együttműködése – tanár- és diákprogramok, tapasztalatcserék, valamint a bencés identitás közös ápolása – évről évre gazdagítja mindkét intézmény életét.

A látogatás során Juhász-Laczik Albin és Dejcsics Konrád, a Pannonhalmi Főapátság kulturális igazgatója több, Pannonhalma számára is fontos találkozón vett részt Washingtonban.

Találkozó az USCCB, az Egyesült Államok Katolikus Püspöki Konferenciájának vezetőivel

Hétfőn megbeszélést folytattak a püspöki testület (United States Conference of Catholic Bishops, USCCB) több vezető tisztségviselőjével. A beszélgetés középpontjában az oktatás jelenkori kihívásai álltak. A találkozón kiemelték: a katolikus iskolák mindkét országban egyre hangsúlyosabb szerepet töltenek be az ifjúság nevelésében, és hasonló kérdésekre keresik a választ a gyorsan változó világban.

Előadás a washingtoni magyar nagykövetségen

Hírdetés

Szintén hétfőn a washingtoni magyar nagykövetségen Albin atya és Konrád atya tartott részletes előadást a bencés oktatás 21. századi feladatairól. Bemutatták a pannonhalmi gimnázium működését és a Főapátság kulturális szolgálatát.

Szentmise a diaszpóra közösségével

Vasárnap a washingtoni Szent István magyar katolikus közösséggel együtt ünnepelték a szentmisét, erősítve azt a lelki és kulturális kapcsolatot, amely Pannonhalmát a tengerentúlon élő magyar hívekkel összeköti.

A díszdoktori cím nemcsak Juhász-Laczik Albin személyes szolgálatának elismerése, hanem az egész pannonhalmi közösség számára öröm és megerősítés: „Hálával tekintünk mindarra a bencés testvéri együttműködésre és figyelemre, amely ezt a kitüntetést lehetővé tette, és amely Pannonhalma küldetését a világban tovább erősíti” – írják a gimnázium honlapján.

*

A Saint Vincent Főapátságot (Saint Vincent Archabbey) 1846-ban alapították, az első bencés monostor az Egyesült Államokban. Az alapító, Boniface Wimmer OSB a német bevándorlók pasztorálására érkezett Amerikába. Négy egységből áll az épületegyüttes: a monostor, a bazilika, a szeminárium és a gimnázium alkotja, utóbbiban mintegy kétezer fiatal tanul.

Forrás és fotó: Pannonhalmi Bencés Gimnázium; Saint Vincent College

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »