Diplomatikusan lediktátorozta Hszi Csin-pinget a német külügyér

Diplomatikusan lediktátorozta Hszi Csin-pinget a német külügyér

Hszi Csin-ping kínai elnök egy „diktátor” – mondta Annalena Baerbock német külügyminiszter. Baerbock az amerikai Fox News csatornának adott interjújában feltette a kérdést, hogy Putyin győzelme a háborúban

milyen jelzés lenne a világ többi diktátora számára, mint Hszi?

Vagyis addig kell támogatni Ukrajnát, amíg csak szükséges, a szabadság és a béke érdekében.

Baerbock megjegyzései a Peking és Brüsszel között a közelmúltban kialakult kereskedelmi feszültségek nyomán hangzottak el, miután Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke a héten kijelentette, hogy az EU végrehajtó testülete vizsgálatot indít a kínai elektromos járművek állami támogatásának ügyében.

Korábban Joe Biden amerikai elnök is diktátornak nevezte Hszit, amikor arról a kínai ballonról beszélt, amelyet az Egyesült Államok az év elején lelőtt. (A kínai vezért nekünk nem tisztünk mosdatni, de a diplomáciára kényes Nyugat felől megkérdőjelezhető ez a kommunikáció, ha egyelőre csak az agyhalottabbja is gyakorolja – a szerk.)

Hírdetés

 

Annalena Barebock calls China’s Xi Jinping a dictator live on Fox News. A lesson in how to destroy your country’s relationship with China. What a foolish woman indeed.#germany #annalenabaerbock #China #XiJinping pic.twitter.com/3ZipXkjFDy

— Barrett (@BarrettYouTube) September 15, 2023

(Kuruc.info – Mandiner nyomán)

A németek debil külügyminisztere 560 napot dolgozik egy évben

360 fokos fordulatot vár Putyintól a berlini kormány zöld libája

Német diplomácia, 2023: látogatásokat kellett lemondani, mert Abu-Dzabiban ragadt a külügyér 


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »