Diplomatákkal egyeztetett a Jobbik

Diplomatákkal egyeztetett a Jobbik

Negyven ország képviseletében nagyjából ötven Magyarországra akkreditált diplomata, köztük több mint tíz nagykövet elfogadta a Jobbik meghívását, és részt vett az ellenzéki párt által szervezett zárt ajtós, reggelivel egybekötött találkozón a napokban – tudta meg a Magyar Nemzet.

Információink szerint a párt félévente rendez ehhez hasonló eseményt, a mostanin is Vona Gábor pártelnök tartott beszédet pártja elképzeléseiről, illetve Gyöngyösi Márton fejtette ki külpolitikai álláspontjukat. Az egyik fővárosi szállodában tartott, szigorúan a sajtó kizárása mellett zajló találkozón a diplomaták is kérdezhettek, információink szerint sok szó esett a Jobbik néppártosodásáról, ahogyan az Egyesült Államok és az Európai Unió között tervezett szabad kereskedelmi megállapodásról (TTIP) is.

Vona Gábor megkeresésünkre megerősítette a diplomatatalálkozót tényét, ám részleteket nem kívánt elárulni, így azt sem, hogy mely országok fogadták el meghívásukat. A pártelnök csak annyit mondott, hogy néhány nyugat-európai ország kivételével szinte mindenki ott volt a kontinensről, az „Európán kívüli érdeklődés pedig elsöprő volt”.

Habár a Jobbik elutasítottsága Nyugaton érezhető, a német nagykövetség mégis elment a Jobbik rendezvényére. A követség a Magyar Nemzetet úgy tájékoztatta, hogy megkapták a meghívást, és a nagykövetség egyik – ahogy fogalmaztak – nem magas beosztású munkatársa képviseltette is azon magát. Azt ugyanakkor leszögezték, hogy hivatalos kapcsolat nincs a Jobbik és Németország budapesti képviselete között.

Több nyugat-európai állam nagykövetsége ugyanakkor sokkal kevésbé megengedő a Jobbikkal szemben.

Az osztrák diplomácia egyik képviselője például azt közölte a Magyar Nemzettel, hogy megkapták a párt meghívóját, ám évek óta érvényben lévő irányelv náluk, hogy nem mennek el a Jobbik által szervezett eseményekre. Kérdésünkre elismerték, hogy ez nem általánosságban minden magyar politikai pártra, hanem kifejezetten a Jobbikra vonatkozik. Azt is hozzátették ugyanakkor, hogy mindezek ellenére nyomon követik, mi történik az ilyen rendezvényeken.

Hírdetés

Ehhez hasonló választ kaptunk az Egyesült Királyság nagykövetségétől is, akik szintén azt az elvet követik, hogy – a megfogalmazásuk szerint – olyan extrém pártok rendezvényeire, mint a Jobbik, nem mennek el.

A franciák már sokkal diplomatikusabbak voltak, a követség annyit közölt, hogy meghívta őket a párt a reggelire, ám a nagykövet egy már korábban egyeztetett programja miatt nem vett részt az összejövetelen.

A Magyar Nemzet úgy tudja, hogy az elmúlt évekhez hasonlóan ezúttal is részt vett a rendezvényen a párttal jó kapcsolatot ápoló orosz nagykövetség, ahogyan a Jobbikkal gyakran együtt emlegetett iráni, illetve török diplomácia képviselője is.

Lapunk kereste az Egyesült Államok nagykövetségét is, ám múlt pénteken elküldött kérdéseinkre tegnapi lapzártánkig sem kaptunk választ. Eddig egyébként az amerikaiak nem vettek részt jobbikos rendezvényeken.

Vona Gábor pártelnök is csak az Országgyűlés külügyi bizottságának nemrég lezajlott ülésén találkozott Colleen Bell nagykövettel, amikor a magyar politikusok egy zárt ülés keretében meghallgatták a diplomatát.

A Jobbik legutóbb tavaly novemberben tartott hasonló reggelit, akkor még valamivel kevesebb, nagyjából harminc nagykövetség képviseltette magát. Úgy tudjuk, a pártban a mostani találkozót úgy értékelik, hogy soha ennyire sikeres még nem volt a kezdeményezésük. A külpolitikával foglalkozó szakembereik azt a tendenciát is felfedezni vélik, hogy a Jobbik elfogadottsága egyre magasabb külföldön.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Nemzetben jelent meg. A megjelenés időpontja: 2016. 05. 26.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »