Október 6-án, hétfőn Fehérváry Örs Jákó OSB, a római Szent Anzelm Pápai Egyetem új rektora ünnepélyesen megnyitotta az intézmény 137. akadémiai évét, és letette a rektori szolgálatot megerősítő hűségesküjét.
Az ünnepségen részt vett többek között Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek; Németh Gábor, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia titkára és Törő András, a római Pápai Magyar Intézet rektora, valamint számos hallgató, oktató és meghívott vendég.
A Szentlélek tiszteletére mondott ünnepélyes vesperás – amelyet a bazilikában Jeremias Schröder OSB nagykancellár és prímás apát vezetett –, valamint az új rektor hitvallása és hűségesküje után a szertartás a Szent Anzelm-kolostor kerengőjében folytatódott.
Két fiatal zenész, Stefania Scalzi (fuvola) és Kiro Camilletti (zongora) játéka színesítette az ünnepséget, még örömtelibbé téve a légkört.
A rektori beszédet követően átadták a diplomákat a világ különböző részeiről érkezett hallgatóknak. Nevükben a nemrég doktori fokozatot szerzett Dom Anselm Demattio OSB szerzetes mondott köszönetet.
Az ünnepség zárásaként a jelenlévők a Schola Cantorum vezetésével közösen elénekelték a Szent Anzelm-himnuszt.
Forrás és fotó: Szent Anzelm Pápai Egyetem és Facebook-oldala
Magyar Kurír
(hj)
Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »


