Dinyés Dániel a Zenemániáról: a művészet a megoldási képleteket vonultatja fel

Dinyés Dániel a Zenemániáról: a művészet a megoldási képleteket vonultatja fel

Immár hagyománya van a Nemzeti Filharmonikusok zenei beavató sorozatának, a Zenemániának, melynek tavaszi sorozata április 23-án zárul a Müpában. A beavató sorozat házigazdájával, Dinyés Dániel zeneszerző – karmesterrel, a Szegedi Nemzeti Színház zeneigazgatójával beszélgettünk, aki szerint „a művészet a megoldási képleteket vonultatja föl”.

Beethoven első három szimfóniájával ismerkednek az előadások élvezői a Zenemánia most vasárnap záruló sorozatán, ennélfogva most Beethoven III. szimfóniája van soron.

„Ezzel az egy darabbal pepecselünk egy órán keresztül az első félidőben, amikor nagyon sok mindenre próbálok rávilágítani, hogy hogyan és miként születik egy szimfóniatétel, mi lehetett Beethoven gondolkodása, és valamiféle fogódzkodókat szeretnék nyújtani a zenehallgatáshoz is” – mondta az InfoRádiónak Dinyés Dániel zeneszerző, a vasárnap esti Müpa-program karmestere.

Hogy miért pont ezek kerültek bele az idei programba, arról elmondta, nagyon érdekes látni, hogy lett a viszonylag fiatal alkotóból a harmadik szimfóniára egy mindent elsöprő zseni, a darabból pedig az egész zenetörténetet megváltoztató mű.

„Ezek után lesz érdekes egyben a III., IV., V. szimfónia majd, hogy teljesedik ki Beethoven monomániája, majd a VI., VII., VIII., amelyek pedig IX. szimfóniáig vezetnek” – tette hozzá.

Hírdetés

Közkeletűnek vélt törekvés, hogy a fiatalokhoz közel kell vinni a komolyzenét, Dinyés Dániel azonban fiatal szerzőként kijelenti: egyáltalán nem hisz ebben, „nincs ennek létjogosultsága”, nem így lesz új közönség.

„Mélyen hiszek abban, hogy a komolyzenébe az ember beleöregedik. Amikor elkövetkeznek a problémák az ember életében, megkezdődik a megoldások keresése is. Pszichés és emberi problémákról is beszélünk, a művészet lehetőség a megoldások feltárására. Azt gondolom tehát, hogy soha nem lesz fiatal közönsége a komolyzenének” – jelenti ki úgy, hogy maga a pályafutása során rengeteg beavató programot csinál.

Szerinte az operák is a legalább középkorú embereknek készülnek, akiket már „megtaposott az élet”, és akiknek vannak olyan dolgaik, amelyekre választ várnak;

„a művészet a megoldási képleteket vonultatja föl”.

Nem gondolja azt sem, hogy tragikus helyzetben lenne a koncertlátogatás, ki kell várni és érdemelni, hogy a középkorúak eljöjjenek a koncertekre, akkor kell „észnél lenni”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »