Díjzápor Nagykaposon – Huszonhárom arany a „Titánoknak”

Díjzápor Nagykaposon – Huszonhárom arany a „Titánoknak”

Díjkiosztással egybekötött jótékonysági vásár zajlott vasárnap délután a művelődési ház előtti Dobó téren. A műsorban a helyi alapiskolák dákjain kívül a „Cantabile” kamarakórus, a „Komócsa” és a „Vánok” néptáncegyüttes, Onusková Laura énekesnő és a „Kincsem” zenekar lépett fel.

Az év sportolója IIko Júlia lett, a „Titánok” kick-box klub tagja. A tehetséges ifjú bajnok az év folyamán tizenhat érmet gyűjtött össze, köztük a budapesti Utánpótlás Kick-boksz Világbajnokság győztes aranyérmét is.

Az imponáló teljesítményt figyelembe véve nem csoda, hogy az év csapata a „Titánok” lettek, mint ahogy azon sem sokan csodálkoztak, hogy az év edzője Kocsis Ferdinánd lett – aki egyben a „Titánok” trénere is. Vezénylete alatt a csapat eddig huszonhárom aranyérmet nyert, összesen hatszor lettek szlovákiai bajnokok.

Hírdetés

Az idén nemcsak a 2024-es, de a 2023-as „Az év önkéntese” díj is gazdára talált. (A rendezők szervezési okokból döntöttek a két díj együttes, ünnepélyesebb átadása mellett.) Az előbbit Bínó Gábor, illetve az általa vezetett „Komócsa” néptáncegyüttes kapta, míg az utóbbit a „vkport hírportál” tehette tarsolyába.

A díjkiosztás okozta rendkívüli feszültségeket a jelenlévők sikeresen oldották a puncsos sátornál, ahol a város polgármestere, Petrikán Péter kínálta a melegítő italt.

Tóh Ferenc


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »