Garai Máté révén a Nagydíjban és a kiskörben is magyar siker született a Máriakálnokon zajló, tizedik Nemzetközi Díjlovagló Fesztivál és Világkupa pénteki napján.
Az esemény eredményközlő honlapja szerint a magyar lovas előbbi számban Vitus 95 nyergében 68,522 százalékos teljesítménnyel, majd utóbbiban Luuk H-t lovagolva 69,647 százalékkal bizonyult a legjobbnak. Az augusztusi, franciaországi Európa-bajnokságra készülő Garai thaiföldi és osztrák, másodjára pedig német riválist előzött meg, a kiskörben harmadikként Szokola Csaba zárt.
Az ötéves díjlovaknál Vági Emese és Epos megismételte csütörtöki sikerét két honfitársa előtt, a hétéves lovaknál Nébel Viktória révén egy bronzérem jutott a hazai indulóknak. Az U25-ös korosztályban Gyorsok Luca szerepelt a legjobban, aki két osztrák ellenfele mögött harmadik lett.
A nap folyamán nemzetközi élmezőnybe tartozó produkciót is láthatott a publikum, ugyanis a főszervező Komjáthy-Losonczy Anikóval együtt az áprilisi vk-döntőn is szerepelt lengyel Sandra Sysojeva 73,630 százalékkal győzött a világkupában.
A Mosonmagyaróvár melletti településen a felnőtt indulók minősülést szerezhetnek az augusztusi Eb-re, a korosztályos versenyzők számára pedig nemcsak minősülést lehet szerezni a kontinensviadalokra, hanem egyben ez az első csapatválogató is. A vasárnapig tartó eseményen 17 nemzet több mint száz lovasa 120 lóval vesz részt, köztük harminc magyar is.
Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »


