Díjazták a gondozott portákat (Kovászna)

Díjazták a gondozott portákat (Kovászna)

A kovásznai önkormányzat minden évben pályázatot hirdet a Tiszta udvar, rendes ház kitüntetés elnyerésére. Külön díjazzák a fürdőváros leggondozottabb és legkellemesebb kinézetű, a környezetükkel összhangban levő magánházait, illetve a tömbházak legotthonosabb lépcsőházait. A kitüntetés mellett a tulajdonosok pénzjutalomban is részesülnek. E célra idén 13 400 lejt fordítottak.

A kovásznai Tiszta udvar, rendes ház verseny olyan kezdeményezés, amelynek célja a város szépítése és a lakosság ösztönzése a környezetvédelemre. A versenyen azok a háztulajdonosok vehetnek részt, akik gondosan ápolják udvarukat, virágoskertjüket, homlokzatukat és kerítésüket.

Idén nyolc magánház tulajdonosa és egy tömbházi lépcsőházat képviselő személy nyújtott be pályázatot. A helyi tanács által kinevezett öttagú bizottság – Jeszenovics Róbert Károly alpolgármester, Kovács Brigitta városrendezési felügyelő, Enea Nicolae közgazdász, Sidó György kertészmérnök és Bodó Enikő helyi önkormányzati képviselő – minden ingatlant meglátogatott, majd a 2023. évi 111. számú tanácsi határozattal elfogadott szabályzatban előírtak figyelembevételével megtörtént a rangsorolás. Mivel a tömbházaknál csak egy lépcsőház pályázott, a családi házak kategóriában három első díjat, két második díjat és egy harmadik díjat osztottak ki.

Hírdetés

A családi házak kategóriában első díjban részesült Pap Kinga (Dsida Jenő utca 2. szám), Németh Edit (Iskola utca 26. szám) és Constantin Andriescu (Iustinian Teculescu utca 7. szám) portája. Második díjjal Ugron Tamás (Petőfi Sándor utca 126. szám) és Ileana Enea (Cuza Vodă utca 40. szám), harmadik díjjal Nicolae Plăieșu (Iskola utca 13. szám) portáját jutalmazta a zsűri.

AZ ÉV HÁZA 2023 feliratú tábla mellett az első díj nyertesei 1200 lej, a második díjasok 1000 lej pénzjutalomban is részesültek, a harmadik díjas 800 lejt kap. A 700 lej pénzjutalommal járó legotthonosabb lépcsőház címet a Szabadság utca 22. szám alatti 3-as tömbház D. lépcsőháza nyerte. A nyertesek a pénzjutalmat az ingatlanok további szépítésére, virág és facsemete, illetve a kertgondozáshoz szükséges eszközök vásárlására fordíthatják.

A szabályzat szerint az idei nyertesek tíz évig nem nevezhetnek be a versenyre.


Forrás:3szek.ro
Tovább a cikkre »