Sorozatunkban a Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalisemlekezet.eu oldaláról közlünk egy-egy képet és a képhez írt szöveget.
A projekt, a digitalisemlekezet.eu célja az, hogy archív fotók által mutassa be a felvidéki magyar közösség elmúlt 100 évét. Az oldalon jelenleg több mint 17 ezer fénykép található. Újabb fotókat az alábbi címen lehet felajánlani: [email protected]
Fotoarcheológia
Másfél évtizede is lehet annak, hogy feleségem, Icu, egy németországi bolhapiacon felhívta a figyelmemet három családi fényképalbumra. Tele ismeretlen emberek képeivel, nagyjából a 20. század elejétől a hatvanas-hetvenes évekig. Hogy jó lenne megvenni. De hát minek, mit kezdjünk egy ismeretlen család több évtizedes képi lenyomataival? Aztán meg hol takargassuk majd, úgyis van otthon elég limlom. Ilyen és hasonló ellenérveim (sajnos) győztek, s noha nem volt drága, végül nem vásároltuk meg. Viszont talán még aznap este belém hasított a felismerés: fotoarcheológia! Hiszen ezekkel az albumokkal ugyanazt lehetett volna csinálni, mint amit a régész tesz a föld alól előkerülő leletekkel, ősi korok hallgatag emlékeivel. Semmi személyeset nem tud róluk, sőt sokszor még korabeli felhasználási módjukat sem ismeri, mégis megpróbál a halott tárgyakba életet vinni. Analógiák és intuíciók segítségével. Nem biztos, hogy sikerül pontosan azt, ami évszázadokkal korábbi valóságuknak tényleg megfelel, de legalább valami olyasmit. Legalább megpróbálja.
Ugyanezt lehetett volna egy ilyen albumtrilógiával is tenni. S azóta is sajnálom, hogy nem vettük meg. Milyen izgalmas kihívás lett volna az egybefűzött kartonlapok két dimenziójába szorított egykori embereket feltámasztani. Ezért is örültem a Fórum Intézet digitális emlékezet vállalkozásának, amely megpróbálja összegyűjteni a szlovákiai magyarok emberi lenyomatait. Fényképeken.
Thomas Bernhard Kioltás című regényének első háromszáz oldalán lényegében három családi képet nézeget, s az azokról eszébe jutó emlékeket, a kapcsolódó asszociációkat fogalmazza meg mesteri módon. A végén arra a megállapításra jut, hogy a fénykép voltaképpen hamisítvány. Az embernek tudniillik életében több milliárdnyi arckifejezése van, s a fényképezőgép ezek közül elkap egyet és „megörökít”. Ahol éppen hunyorgunk, furán áll a fejünk, a karunk, bármi, de ez lesz a kép az illetőről. Miközben ő nemcsak ilyen volt, de ez a kép ilyennek mutatja. Hát, igen, ez benne van a pakliban. Ha megnézzük ezt a szép, jabloncai nagycsaládi képet, itt is láthatjuk, hogy a bal oldalt ülő kislánynak alighanem nagyon nem fűlött a foga a fényképezkedéshez, a mögötte álló fiatal pár meg igen beállította magát. A nagymama ölében ülő kislány és az előtérben guggoló kisfiú, mivel mondta a fényképész bácsi, hogy most röpül a kismadár nagyon próbál mosolyogni.
A pillanat varázsa? És vajon mi lett ezekből a gyerekekből? Mennyi kép készült még róluk, esküvői, katonai, ki tudja?
Liszka József
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »
