Die Welt: Brüsszel napokon belül katonákat küldhet Ukrajnába

Die Welt: Brüsszel napokon belül katonákat küldhet Ukrajnába

Az ukrán kormány még május végén küldött hivatalos levelet az Európai Bizottságnak és Josep Borrell külügyi biztosnak, amelyben sürgette az EU-t, hogy küldjön kiképző tiszteket és katonákat Ukrajnába. A Die Welt friss értesülései szerint a tagállamok külügyminisztereit és védelmi minisztereit tömörítő külügyi tanács elé Borrell a jövő héten terjeszti be a javaslatot.

A dolog eléggé ellentmondásos. Az hagyján, hogy az EU elvileg egy békeprojekt, de nincs olyan katonai infrastruktúrája, ami ilyen missziók indítására alkalmas volna.

A Die Welt úgy tudja, ennek ellenére az az EU Politikai és Biztonságpolitikai Bizottságának keretében már kedden megindulnak az egyeztetések az egyes országok uniós nagykövetei között.

Tényleges döntés legkésőbb novemberben születik, ekkor ér véget a nyugati országok (főleg Németország és Lengyelország) területén zajló ukrán katonák kiképzési missziója.

Hírdetés

Brüsszel most azt fogja javasolni, hogy ne nyugati országok területén, hanem a háborúban álló Ukrajna területén közvetlenül vegyenek részt nyugati kiképzők az ukrán hadsereg felkészítésében.

Körkép-vélemény:

Ha ez a javaslat átmegy, akkor az EU először avatkozik be közvetlenül az ukrajnai harcokba, súlyos eszkalációt kockáztatva. Nem nehéz belátni, hogy ha nyugati országok katonái Ukrajna területére mennek – bármilyen céllal – legitim katonai célponttá válnak, és ha az oroszok megölik őket (például egy rakétacsapásban), annak messzemenő következményei lennének, és fennáll a háborúba-sodródás veszélye. Tegyük hozzá, hogy a pénzügyi elitet bőszen kiszolgáló brüsszeli biztosokat ezek a kockázatokat nem nagyon érdeklik, maga Borrell, aki leköszönő külügyi biztosként már csak súlytalan hivatalnok, azzal hergeli az oroszokat, hogy a nyugati fegyverek Oroszország területén való bevetését sürgeti.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az EU tagállamai már júliusban tárgyaltak az európai katonák Ukrajnába küldésének lehetőségéről. A prímet a legnagyobb háborús héják vitték: Franciaország, Lengyelország, Dánia, Svédország és a balti országok. Németország ellenezte, ahogy Magyarország, Málta, Ausztria, Szlovénia és Szlovákia is. 

körkép.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »