Diákváros: Karácsony Gergelynek elvi kifogásai vannak

Diákváros: Karácsony Gergelynek elvi kifogásai vannak

A főpolgármester örömét fejezte ki, hogy „határozott kiállásukkal sikerült meghátrálásra kényszeríteni a kormányt a ferencvárosi Diákváros ügyében – de még nem eléggé”. Fürjes Balázs, a Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért felelős államtitkár csütörtökön közölte: az eredeti tervek szerint meg fog épülni a Diákváros.

Mint arról az Infostart is beszámolt, a Miniszterelnökség felelős államtitkára csütörtöki online sajtótájékoztatóján jelezte: folytatják a Déli Városkapu programot, zajlik a korábban már elfogadott tervek végrehajtása és felépítik a Diákvárost. A program részeként egy teljesen új városrész jön létre, amely keretében négy nagy fejlesztés valósul meg.

Fürjes Balázs kiemelte: a Diákváros felépítéséhez megvan az egység, de ami legalább ennyire fontos, hogy elegendő fizikai tér is rendelkezésre áll hozzá. A kollégiumok építésének tekintetében 50 éves lemaradás lát, ezt a hiányosságot a Diákváros felépítésével lehet orvosolni. Két ütemben 4000-4000 kollégiumi férőhelyet építenek a magyar diákoknak – tette hozzá.

Az eseményen Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója azt mondta: zajlik a tervpályázat a Nagyvásártelep épületének felújítására, ennek eredményét a jövő héten ismertetik. „Nemcsak épületekről, hanem Budapest belvárosi szövetének délre való kiterjesztéséről gondolkodunk”
fogalmazott.

A főváros nem színes-szagos látványterveket, hanem a valódi kormányhatározatot szeretné látni a sanghaji Fudan Egyetem budapesti campusának építéséről – reagált aznap az InfoRádiónak Balogh Samu, a főpolgármester kabinetfőnöke.

onServerEmission: function(){document.getElementById("y-adoceanindexhuokdtbqijve").classList.add("uysdfa6ds");}, onServerEmissionEmpty: function(){} });

Elvi kifogások

Karácsony Gergely főpolgármester posztjában sérelmezi, hogy „a sebtében megrajzolt terven, ahova a kínai egyetemet berajzolták, az eredeti tervekben diákszállás és a Diákváros irodái szerepeltek (lásd alább). Vagyis a kínai egyetem, igenis, az eredetileg tervezett Diákváros területének egy részét foglalná el. Márpedig, ha csak egyetlen magyar fiatal kiszorul a Budapesti Diákvárosból a kínai egyetem miatt, a számára elfogadhatatlan – teszi hozzá Karácsony Gergely.

Mint a főpolgármester fogalmaz: igen, elvi kifogása is van. Nem szeretné, ha a gyerekeinket több mint 500 milliárd forinttal adósítanák el csak azért, mert a magyar kormány kiszolgálja a kínai befolyásszerzést Európában. Elvi kifogása van, mert szerinte ennek a pénznek a magyar felsőoktatásban jobb helye lenne, mint a kínai kommunista párt irányítása alatt álló intézménynél.

„Szóval, a BFK vezetőinek méltatlan helyzete iránti együttérzésemmel együtt is csak azt tudom mondani: minden erőnkkel kitartunk a Budapesti Diákváros ügye mellett” – zárja bejegyzését a főpolgármester.

Örülök, hogy a határozott kiállásunkkal sikerült meghátrálásra kényszeríteni a kormányt a ferencvárosi Diákváros… Közzétette: Karácsony Gergely2021. április 15., csütörtök

A külgazdasági és külügyminiszter szerint viszont egy magasan jegyzett külföldi egyetem hazai terjeszkedése hasznos Magyarország számára.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »