Diáklányokat molesztáltak Zánkán, a volt igazgatót vették elő

Intézetbe küldéssel is fenyegették azokat a kemenesmagasi diáklányokat, akiket tavaly nyáron molesztálhatott egy táborban a volt iskolaigazgató. Orvosszakértői jelentés állapította meg, hogy nem hazudnak.

Tavaly október óta ugyan előzetesben van a kemenesmagasi általános iskola egykori igazgatója, akit 12-13 éves diáklányok molesztálásával gyanúsítanak, mégsem nyugszanak a kedélyek Kemenesmagasiban. Augusztusban a zánkai Erzsébet-táborban zaklatott az iskolában ekkor még tanítóként dolgozó V. R. hat lányt is, közülük volt, aki sírva telefonált az első nap után: haza szeretne menni. Akkor a Vas Népe Online arról számolt be: az egyik érintett lány édesanyja szerint lánya értesítette akkor az igazgatónőt, aki úgy reagált, biztosan csak álmodták az egészet. Kifejtette, többen hazugnak nevezték az áldozatokat, és még őt is megkérték arra, vonja vissza a feljelentését.

A Vas Népe Online a héten közölte: már az igazságügyi orvosszakértői pszichológiai vizsgálat is igazolta, hogy a lányok nem hazudnak. A hírt megosztotta Facebook-oldalán a helyi általános iskola egy pedagógusa, Rozmánné Csiszlér Diána is, kommentben hozzátéve: volt, aki a lányokat intézetbe kerüléssel is megfenyegette. Rozmánné hozzászólása szerint Sebestyén Zoltán polgármestert is érték támadások, amiért kiállt az áldozatok mellett. Kerestük a tanítónőt, egyelőre nem reagált kérdéseinkre.

Akadt, aki elfordult az utcán

Hírdetés

– A történtek után előfordult, hogy nem is köszöntek vissza nekem az utcán azok, akik nem hittek a lányoknak – mesélte most a Vaol.hu-nak az egyik diák édesanyja, Hujber Mónika. Elmondása szerint az iskolában is többen úgy vélték, csak kitalálták a molesztálást. A cikk szerint ráadásul többször is elindult a pletyka, hogy a gyanúsítottat kiengedték az előzetesből, újra hazatért, és ilyenkor a lányok nem is mernek kimenni az utcára. Kerestük az ügy kapcsán Hujber Mónikát, aki megköszönte az érdeklődést, de azt írta, nem szeretne már nyilatkozni. „Nekem most a legfontosabb, hogy a gyermekemet átsegítsem ezen a nehéz időszakon” – tette hozzá.

Sebestyén Zoltán polgármester tavaly a Vaol.hu-nak arról beszélt: a táborból való hazaérkezés után az érintett munkaviszonyát felbontották. Megerősítette azt is, hogy V. R. a képviselő-testület tagja, akinek felmentésére az első tárgyalás után tesznek majd javaslatot. Sebestyén szerint a mandátumát mindeddig törvényesen megtarthatta. A településvezető most kifejtette: a lányok és szülők is várják, hogy az ügy megnyugtatóan lezáruljon. Szerinte „ha nem is ad napi témát a zaklatás, azért ott van a mélyben”. „Ez fekete vagy fehér, nincs átmenet. Valaki vagy hitt nekik, vagy nem, és hazugnak gondolta őket” – tette hozzá. Az áldozatok hibáztatásának tényét erősíti meg a TV2 Tények című műsorának tavaly szeptemberi riportja is. Ebben az hangzott el: a faluban „egyesek szerint a köztiszteletben álló, háromgyerekes családapa nem tehetett ilyet”. Nyilatkozott egy helybéli is, kifejtve: fél füllel hallott az esetről, de nem tudja sem elképzelni, sem elhinni.

Szexuális kényszerítés miatt nyomoznak

A Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre elmondta: szexuális kényszerítés megalapozott gyanúja miatt folytatnak nyomozást. „A nyomozás érdekeire tekintettel az ügy további részleteiről nem áll módunkban tájékoztatást adni” – tették még hozzá. A büntető törvénykönyv szerint öttől tíz évig terjedő szabadságvesztéssel jár, ha a szexuális kényszerítést tizennegyedik életévét be nem töltött személlyel szemben követik el.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »