Diaconu levelét megírta: "feltettük bocskorunkat a Parlamentre, miközben tápláltuk a magyar lakosságot"

Diaconu levelét megírta: "feltettük bocskorunkat a Parlamentre, miközben tápláltuk a magyar lakosságot"

Bogdan Diaconu, a beteglelkű magyargyűlölő ezúttal sem bírt magával. Ezúttal éppen nem a székelyekkel vagy a Jobbikkal foglalkozott, hanem jobb híján a "területrabló" Orbánnak írt nyílt levelében pocskondiázta a magyarokat, ahogy arról a Főtér.ro jóvoltából értesültünk.

A legépületesebb bekezdést kénytelenek vagyunk külön kiemelni, kiemelkedő teljesítmény egy kóros magyarfóbiástól is.

Egy olyan nép türelmével játszik, mely Budapesten egyszer már felrakta a bocskorát a Parlamentre, miközben táplálva és tiszteletben tartva az embereket, megóvta a lakosságát, holott a magyar csapatok minden alkalommal, amikor bejutottak Romániába, mészárlásokra és aljas tettekre vetemedtek a román lakosság ellen. De ez a különbség egy ősi, emberséges és idegenekkel szemben türelmes, valamint egy ki tudja honnan érkezett, identitárius komplexusokkal teli, erőszakos és kapzsi kultúra között, mely tudja, hogy olyasmire vágyik, ami nem az övé, és bármire képes rablási szándékai kielégítésére.

Ilyen szintű bolondériához kommentár nem is szükséges.

Oláhul a levél telkes egészében itt, a magyar cégekre és termékekre irányuló bojkottja pedig a saját Facebook-oldalán található meg.

Az alábbiakban olvasható a teljes mű magyarul:

Levél Magyarország kormányfőjének, Orbán Viktornak

Miniszterelnök úr!

Követelem, hogy mondja le a romániai útját, ahol újra ellenségeskedést akar kiváltani a román állam elleni nyilatkozataival. Figyelmeztetem, hogy bár a román hatóságok tettestársak Markó Attila bűncselekményeiben, és ezért megfeledkeztek arról, hogy az igazságszolgáltatás elé állítsák, a román nép nem tűr el ilyenfajta viselkedést Magyarország részéről.

Éppen ezért figyelmeztetem, hogy az Egységes Románia Párt kampányt indít Romániában a magyar cégek és termékek bojkottálásáért, ezzel válaszolva arra, hogy a magyar állam semmibe veszi a törvényt, továbbá Magyarország nem adja ki Markó Attilát. Amúgy is, az utóbbi években túllépte toleranciánk minden mértékét az RMDSZ és más magyar szervezetek támogatásával, mellyel újabb területrablás a célja, aminek a végrehajtását már meg is kezdték a csalárd visszaszolgáltatásokkal, olyanokkal, amilyenekben Markó Attila is részt vett.

A román közvélemény megdöbbenéssel értesült arról a pofátlanságáról, hogy július 25-én Romániába érkezik, miközben Magyarország rejtegeti és a romániai igazságszolgáltatással szemben védelmezi a bűnöző Markó Attilát. Ez Románia egyik belügye, és nekünk kell megoldanunk, ha a román hatóságok megengedik az ön belépését a román állam területére, miközben ön nyíltan semmibe veszi a joghatóságát. Nem ön a hibás azért, mert a román diplomácia szolgalelkű, gyáva és képtelen önt nemkívánatos személlyé nyilvánítani.

Ön abban bűnös, hogy egy nemzetközileg körözött személyt védelmez, ezzel egyaránt megsértve Románia szuverenitásának elvét, és az európai jogi normákat is. Ez vitathatatlanul azt bizonyítja nekünk, hogy ön cinkosa Markó Attilának, és hogy az erdélyi törvénysértő visszaszolgáltatások, melyek miatt el is ítélték, Budapest beleegyezésével és közvetlen támogatásával zajlanak.

Hírdetés

Ennek ellenére, továbbá annak dacára, hogy ön egyértelműen Románia ellensége, az országunkba merészel jönni, hogy újra elmondja nekünk, miként kellene bánnunk Erdéllyel, hogyan kellene elfogadnunk Magyarország védelmét egy román terület felett, ami egyik alkalmazottja, Tőkés László ötlete, és hogyan kellene visszaadnunk Magyarországnak, a közvetítőin keresztül mindazt, amiért a román állam már arannyal megfizetett.

Egy olyan nép türelmével játszik, mely Budapesten egyszer már felrakta a bocskorát a Parlamentre, miközben táplálva és tiszteletben tartva az embereket, megóvta a lakosságát, holott a magyar csapatok minden alkalommal, amikor bejutottak Romániába, mészárlásokra és aljas tettekre vetemedtek a román lakosság ellen. De ez a különbség egy ősi, emberséges és idegenekkel szemben türelmes, valamint egy ki tudja honnan érkezett, identitárius komplexusokkal teli, erőszakos és kapzsi kultúra között, mely tudja, hogy olyasmire vágyik, ami nem az övé, és bármire képes rablási szándékai kielégítésére.

Azzal, hogy az ön kormánya most eldug egy nemzetközi körözés alatt álló személyt, egész Magyarország bűnöző állammá válik, melynek ön a beteg képzelgésekkel teli vezetője.

Elfogyott a toleranciánk. Adja át Markó Attilát, különben ennek megfelelő büntetésben lesz része a románok részéről!

(Kuruc.info)

Kapcsolódók Diaconutól:

– Új magyarellenes pártot alapít a címerünket horogkereszthez hasonlító bocskoros

– Elegünk van Magyarországból! – Egy hungarofób bocskoros rendkívül népszerű cikke

– Diaconu "békülékeny", ezért visszavonja a székelyek elleni feljelentését

– Feljelentette a vasárnapi tüntetőket egy oláh kormánypárti képviselő, mert "az úgynevezett Székelyföld nem is létezik"

– "Nem lesz béke és nyugalom, amíg az erdélyi magyarság el nem nyeri közösségi jogait"

– Diaconu ismét fröcsögött: Magyarország olyan fertőző góc a térség számára, amelyben forr a gyűlölet szomszédjaival szemben

– Oláh politikus cikke: bármi történik is Bukarestben, Vona tehet róla, mert a Jobbik így kampányol

– Törvényt terjesztett be egy kormánypárti bocskoros: kitiltaná Erdélyből a magyar "szélsőségeseket", s betiltaná a Nagy-Románia szentségét megkérdőjelező rendezvényeket

– Mindössze 36 ezer forintos büntetést kapott a magyar címert horogkereszthez hasonlító oláh kommunista

– Oláh politikus: "Magyarország címere szégyenfolt"


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »