Devizahitel elszámolás- Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnöknek

Devizahitel elszámolás- Nyílt levél Orbán Viktor miniszterelnöknek

T. Miniszterelnök úr!
Tagnapi nyilatkozata felér egy beismeréssel, mely az évek óta fenntartott kamukommunikáció bukását jelenti.
Ön azt állítja, a devizában nyilvántartott lakosság érdekében elmentek a falig, nincs tovább!
Roppant érdekfeszítőnek is tarthatnám ezt a nyilatkozatát, ha nem tudnám pontosan, ön és kormánya, nem a falig ment, hanem falakat emelt a lakosság jogérvényesítési lehetőségeinek korlátozására.

A kormányfő a rádióinterjúban arról is beszélt, ésszerűnek tartja a devizaalapú autó- és személyi hitelek forintosítására vonatkozó jegybanki javaslatot.
A központi bank elképzelését úgy kommentálta: “ésszerű javaslat, dolgozunk is rajta”. “Hogy meg tudjuk-e valósítani, arról most még nem tudok felelősen nyilatkozni, de dolgozunk rajta” – mondta.
A már zajló banki elszámolás ügyében Orbán Viktor kiemelte: ezermilliárd forint kerül vissza a családokhoz a bankoktól, amire – “az egyéni elszámolási gondoktól függetlenül” – a magyar történelemben még nem volt példa. Szavai szerint azokat a falakat, ameddig el lehet menni, a bíróság jelölte ki: “a falig tudtunk elmenni, odáig el is mentünk”. (MTI)

Óriási felelőssége van a mára kialakult helyzet miatt.
Elmulasztotta 2010-ben tájékoztatni (kormányváltás után) a lakosságot Magyarország kilátástalan, államcsőd közeli állapotáról, nem utolsó sorban a pénzügyi stabilitás legerősebb pilléréről, azaz a devizában való nyilvántarthatóságra ráépülő gazdaságpolitikáról, egyszerűbben fogalmazva, az államilag fenntartott, megtűrt uzsoráztatásról!
Ezzel az elmulasztott bejelentésével, fedezetet nyújtott és azóta is garantálja az elkövetők büntetőjogi felelősségre vonásának lehetőségét.
De mára ön és kormányának felelőssége nem csak ebben merül ki, hanem a törvényalkotási dömpingben is, melyet csak és kizárólag a 2006 óta fennálló államcsőd elkerülése miatt alkottak.
Öntől már arcátlanságnak tűnhet a halálbüntetés visszaállításának, akárcsak elvi lehetőségének firtatása is, hiszen 2008-óta évről-évre halálra ítélik a devizában nyilvántartott családok ezreit!
De ugyanezt el lehet mondani az Európai Unió Tanácsának minden egyes tagjáról , nem utolsó sorban az IMF képviseletében megnyilatkozókról is.
Merő pofátlanság akárcsak bírálatot is megfogalmazniuk, miközben a “Sterilizált Tőkeáramlás” (IMF) nevű tanulmányban taglalt pénzügyi atomfegyvert bevetették, a Magyar Állam szoros együttműködésével, hazánkban 2008-ban!
T. Miniszterelnök úr, felhívom a figyelmét egyértelmű, megkérdőjelezhetetlen tényekre!
Tény, hogy 2006-ban az államcsőd elkerülésének okán fogalmazódott meg Gyurcsány Ferencben és tanácsadóiban a az IMF tanulmányban taglaltak végrehajtása!
Tény, hogy 2006-os Balatonőszödi beszédben elhangzottakat félreértette a lakosság, hiszen Gyurcsány Ferenc a jövőbeli “devizahiteles” tüntetésekről beszélt!
Tény, hogy Simor András volt Jegybankelnök 2007-ben megkezdte az intervenciós sáv eltörlésének kampányát, az óriási és szükségtelen költségek és a 2008-as euró bevezetésével indokolta tettét!
Tény, hogy az IMF tanulmányban megfogalmazott , taglalt lépéssorozat végrehajtásával, a Magyar Állam elkerülte az államcsődöt és képviseletének büntetőjogi felelősségre vonását, de ezzel a lépésével, zsarolhatóvá vált az Európai Közösség részéről!
Ez a valós események láncolata!
De nézzük mi történt 2010 óta!
Azt remélem nem szükséges taglalnom, hogy a korábbi események láncolatával tisztában volt Ön, hiszen az ország legnagyobb ellenzéki párt vezetőjétől ez elvárható.
Ezért is elfogadhatatlan, ésszerűtlen, haszontalan az a tevékenység, melyet folytattak a devizában való nyilvántarthatósággal kapcsolatban!
Tény, hogy 2008-ban egy hazai pénzintézet finanszírozta az országot hónapokig, azaz IMF hitel-megállapodás napjáig!
Tény, hogy a pénzintézeti szektor, pénzügyi felügyeletét “megbénították”, egyszerűbben felhívták figyelmét tevékenységét korlátozza a pénzügyi termék fedezetére! Tény, hogy 2008-ban az MNB ellenérdekelt pozíciót vett fel, a szakzsargon szerint “ELADTA A HÁTÁT IDEGEB DEVIZÁBAN”!
Tény, hogy 2008-óta felvett pozícióját a mai napig fenntartja!
Tény, hogy amerikai kitiltási ügy hátterében a derivatív pénzügyi termékek és ügyletek okozta gazdasági érdeksérelem áll (AIG)!
A legaggasztóbb tény, hogy ön és kormánya, mivel 2010-óta fenntartotta és fenntartja a 2008-ban, az uzsorára épülő gazdaságpolitikát (pénzügyi stabilitást) zsarolhatóvá vált Amerika részéről!
T. Miniszterelnök úr, ön azt állítja elmentek a falig, nincs tovább!
Én csak azt tudom mondani, nincs hova hátrálni, nincs idő és elfogyott a türelem is!
Itt van különbség kettőnk közt!
Mert én, ha már ott vagyok a falnál, áttöröm azt a falat, ha kell téglánként bontom le!

Hírdetés

Grell Antal
B.É.CS.

magyartudat.com

No visits yet


Forrás:magyartudat.com
Tovább a cikkre »