Deutsch Tamás visszaszólt Enyedi Ildikónak

Deutsch Tamás visszaszólt Enyedi Ildikónak

Enyedi Ildikó Testről és lélekről című alkotása nyerte a legjobb filmnek járó Arany Medve díjat a 67. Berlini Nemzetközi Filmfesztivál (Berlinale) szombat esti díjkiosztóján.

A rendező az elismerés átvételekor azt mondta, hogy egy annyira egyszerű filmet akartak készíteni, „mint egy pohár víz”, a munka mégis nagyon kemény volt. A legnehezebb az volt benne, hogy miként „rejtsék el” az alkotásban a film témáját, amely csak „jószívű” embereknek mutatkozik meg.

A Berlinale zárónapján, még a díjátadó előtt készített interjút a Deutschlandradio Enyedi Ildikóval.  A beszélgetés végén a riporter, Susanne Burg megkérdezte a magyar rendezőt, vajon a filmjének egyik jelenete, amelyben egy rendőr szemet huny egy bűncselekmény fölött, némi ellenszolgáltatás fejében, nem a magyarországi társadalmi körülményekre utal-e.

„Ezek a mi mindennapjaink. Oké, adjon nekem egy kis húst, egy kicsit innen, egy kicsit abból – ez volt a szocializmus. (…) De ami most a hazánkban történik, szégyen, és valóban félelemmel tölt el. (…) Most az Egyesült Államokban a választások után az ottani embereknek azt szeretném mondani: Figyeljetek, mi itt évekkel ezelőtt ugyanezen mentünk keresztül. De nem tudok sajnos jó tanácsot adni, mert mi sem tudtuk megoldani a problémákat. Bizonyos szempontból ez azért félelemkeltő, mert nem csak arról van szó, hogy tisztességtelen módon megkerülik a szabályokat, hanem alapjaiban változtatják meg és rombolják szét a szabályokat, rombolják szét a demokrácia alapjait és a demokratikus kontrollt. Szívesen volnék büszke a hazámra, de már hosszú évek óta nem tudok az lenni, és ez fáj nekem.”

Hírdetés

Ezt az interjút nem hagyta szó nélkül Deutsch Tamás EP-képviselő, és a Facebook-oldalán üzent a rendezőnek: „Az Aranymedve díjas Enyedi Ildikó azt nyilatkozta, hogy »De ami most a hazánkban történik, szégyen, és valóban félelemmel tölt el.« Kedves Ildikó, most a hazánkban az történik, hogy tizenkét év után végre filmet csinálhattál. Ne szégyelld, és ne félj tőle.”

A képviselő rosszul tudja, mert Enyedi Ildikó nem tizenkettő, hanem tizenhét éve rendezett utoljára játékfilmet.

Egy különös alkotás

A Testről és lélekről egy vágóhíd gazdasági igazgatója és egy minőségellenőr – egy középkorú férfi és egy fiatal nő – kapcsolatát mutatja be. A két félénk, visszahúzódó személyiséget az köti össze, hogy ugyanazt a visszatérő álmot álmodják.

Enyedi Ildikó alkotása az Inforg-M&M Film gyártásában, a Magyar Nemzeti Filmalap 420 millió forintos gyártási támogatásával készült. Producerei Mécs Mónika mellett Muhi András és Mesterházy Ernő, operatőre Herbai Máté. Főszereplője Borbély Alexandra, a budapesti Katona József Színház társulatának tagja és Morcsányi Géza, akinek ez az első színészi alakítása. A filmben látható többek között Békés Itala, Jordán Tamás, Mácsai Pál, Tenki Réka, Schneider Zoltán és Nagy Ervin is.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »