Der Untergang

Der Untergang

A véleménynyilvánítás szabadsága, mint demokratikus alapjog, tulajdonképpen ezzel a kis aktussal meg is szűnt.

Mára hivatalossá vált Németországban az újbeszél. Bevezették a gondolatbűnt, s ezzel megvalósították a saját farkába harapó kígyót: a véleménykorlátozó véleménynyilvánítást.

Most a kedves olvasók ezt a publicistai hév kiélezett, hegyes mondatainak, éles állításnak hiszik. De nem, ezek a tények, a tények pedig makacs dolgok, mint azt már Sztalin elvtárs, a jelenlegi német kormányzó nemkormány (alkotmányosan fogalmazva ügyvezető kormány) legnagyobb elvbarátja kifejtette volt. Arról van szó, hogy jelenleg épp egy AfD képviselőnőt készülnek vád alá helyezni azért, mert speciel igazat mondott.

Beatrix von Storch hercegnő – mert hát kékvérűnek született a lelkem – a következőket twittelte 2018. január 1-jén, amikor kissé felháborodott – bocsánat, először kénytelen vagyok németül idézni:

„Was zur Hölle ist in diesem Land los? Wieso twittert eine offizielle Polizeiseite aus NRW auf Arabisch. Meinen Sie, die barbarischen, muslimischen, gruppenvergewaltigenden Männerhorden so zu besänftigen?”

Ez ékes magyar nyelven úgy szólna, hogy:

„Mi a pokol van ezzel az országgal? Miért twittel egy hivatalos rendőri honlap arabul? Úgy vélik, hogy a barbár, muszlim, falkában erőszakos kanhordákat így ez majd lecsillapítja?”

Aztán mindjárt a fészbúkra is kitette, ahonnan szintén lekapták. (2018 január 1-től életbe lépett a Stráfgezeccbúh 130. paragrafusa, mint a híres net – gyűlöletbeszéd paragrafus, amelynek köszönhetően mindjárt büntetni is lehet mindenkit ilyenekért. Ízlelgessük a szót, mert lehet, hamarosan majd arabul kell nekünk is megtanulni, de addig egy kis germán nyelvészi élvezet: Netzwerkdurchsetzungsgesetz.)

Hírdetés

Szóval a derék AfD-s alfőnénit rögtön fel is jelentették, de nem csak a twitteren/fészbúkon, hanem a valóságban is. Mivel jelen esetben a feljelentés, a tényállás megállapítása, és a nyomok rögzítése nem okozott különösebb gondot, most azon elmélkedik az ügyészség, hogy vád alá is helyezik.

herzogin a következőképp védte meg álláspontját: „a politikai korrektség oda vezetett, hogy sok fontos problémát már nem lehet a nevén nevezni”. És, hogy ezt a mondatot igaznak fogadjuk el, nos jusson eszünkbe egy szó: „cigánybűnözés”. Ebből a szóból nálunk ugyanis csináltak egy 15-20 százalékos pártot 2010-ben (ami azóta történt, az persze más tészta). 

Azonban a helyzet persze azóta a diktatórikus, alantas, antidemokratikus félfasiszta Magyarországon sokat romlott. Olyannyira, hogy a Heiko Maas (jelezném, szocdem igazságügy-miniszter, s azt is, hogy ezek mennyi kárt okoztak már Európának) fémjelezte német törvényhez képest a mi jogszabályunk valójában a liberalizmus Mekkája (khm).

Ehhez képest azonban németéknél a tények szerint nem kell mást tenni, mint jelzős szerkezeteket használni. A néhai politikai karriert ápoló Novák Előd ezúttal például fellélegezhet, hogy nem Németországban kezdte el gyakorolni nyilatkozatait, szerintem neki egy erősebb pillanatában simán összejönne egy fél óra alatt a halmazati életfogytiglani ottan.

Eltekintve a humorizálástól, a dolog egyáltalán nem vicces.

A vélemény ugyanis akkor értelmezhető kinyilvánítottnak, ha az valahol megjelenik. Ha nem jelenik meg, akkor az a gondolatszabadság fogalmi körébe tartozik, amely ugyan nagyon fontos alapjog, csak jelenleg szerencsére arról még nincs szó, hogy a fejünkből is prompt töröljék az álláspontunkat.

Amit ezzel kapcsolatban még célszerűnek tartok megjegyezni: szegény Orwell nem útmutatónak írta meg az 1984-et, hanem elrettentő példának. Ám a jelek arra utalnak: nincs már távol az a pont, amikor a regény nem negatív utópia, hanem a szép új világ vezérfonala lesz.

www.tutiblog.com

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »