Denis Villeneuve rendezi az új James Bond filmet

Denis Villeneuve rendezi az új James Bond filmet

Denis Villeneuve rendezi az új James Bond filmet Havran Kati2025. 06. 26., cs – 09:24

A Dűnét is jegyző Oscar-jelölt kanadai filmes rendezi a következő James Bond-filmet, jelentette be az Amazon MGM stúdió, amely néhány hónappal ezelőtt vette át a kreatív irányítást a Bond filmek felett.

A 007-es ügynököt alakító színész még nincs meg, de azt már tudjuk, ki ül majd a rendezői székbe. A Dűnét is jegyző Oscar-jelölt Denis Villeneuve nevét maga az Amazon MGM stúdió jelentette be, amely néhány hónappal ezelőtt vette át a kreatív irányítást a Bond-filmek felett.

A kanadai Denis Villeneuve a független filmes világból indult, de az elmúlt évtizedben nagy költségvetésű filmek rendezőjeként vált ismertté. Olyan alkotások fűződnek a nevéhez, mint a Sicario (2015), az Érkezés (2016) és a Szárnyas fejvadász (2017), de ő a Dűne-franchise rendezője is. A rendezésen túl Villeneuve az új James Bond film vezető producere is lesz.

Az Amazon stúdió közleménye szerint a kanadai rendező „megrögzött James Bond-rajongó.” Ő maga úgy nyilatkozott, tiszteletben szeretné tartani a franchise hagyományait.

Hírdetés

Úgy nőttem fel, hogy apámmal együtt néztük a James Bond filmeket, a Dr. No-val kezdve, Sean Conneryvel. Megrögzött Bond-rajongó vagyok. Számomra ő szent terület

– mondta Villeneuve.

A 007-es filmek jövőjéről azóta folynak a találgatások, hogy Barbara Broccoli és Michael G. Wilson februárban lemondtak produceri szerepükről.

Az Amazon a mostani bejelentésben nem tett utalást arra, hogy ki lesz a következő színész, aki a 007-es ügynököt alakítja, és az sem világos, hogy mikor kerülhet a mozikba a következő Bond-film. Sokak szerint Aaron Taylor-Johnson és James Norton brit színészek lehetnek esélyesek a szerepre, illetve Paul Mescal ír színész neve is felmerült, aki a Gladiator II főszerepében tűnt fel.

Az év elején jutott napvilágra a hír, hogy a milliárdos Jeff Bezos tulajdonában lévő Amazon stúdió átvette a kreatív irányítást a James Bond-franchise fölött, melyet több mint 60 éven át irányított a Broccoli-család. A bejelentés megdöbbentette a filmipart, hiszen a Broccoli-család kötelékét a 007-sel majdnem olyan szorosnak tekintette a világ, mint annak alkotójáét, Ian Flemingét.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »