Demszky Karácsonyt támadta a Facebookon

Több internetes bejegyzésben is komolyan kritizálta Karácsony Gergely tevékenységét tegnap Demszky Gábor. A volt főpolgármester ezután politikai tanácsokkal is ellátta a jelenlegi városvezetőt.

– Karácsony Gergely, főpolgármester, tessék már kiállni „a fő városunkért” és nemet mondani minden ostobaságra – írta tegnap Demszky Gábor a Facebookon. A volt szabad demokrata főpolgármester azt kifogásolja, hogy jelenlegi utódja nem elég vehemensen lép föl többek között, a Liget-projekt, a kormány egy részének a Budai Várba várba költözése, vagy a kórházi ágyak felszabadítása ellen.

– Tessék meghallgatni azokat, akik többet tudnak a főváros pénzügyeiről, mint azok, kik sosem láttak nagyvárost sikeresen, eredményesen gazdálkodni. Tessék magad mellé behívni a kabinetedbe azokat, akik nem PR-ban jók, ám pontosan tudják, hogy az unióban, milyen módon támogatják az innovatív nagyvárosokat – folytatta kritikus bejegyzését Demszky Gábor, majd felemlegette, hogy fél éve hiába próbál Budapestről beszélni a jelenlegi főpolgármesterrel.

Hírdetés

Fotó: MTI

– Rád figyel az ország, te vagy most a hatalommal is rendelkező, kormányzati tényezőket és az úgynevezett nagypolitikát motiválni, befolyásolni és persze korlátozni is tudó, vétózni és ellenszegülni is képes, nemzetközileg is ismert, magyar demokratikus ellenzék százezrek által választott vezére – zártra kritikus sorait kissé patetikusan az egykori városvezető, aki – úgy tűnik – nagyobb hatást szeretett volna kiváltani bejegyzésével, mint amilyet sikerült, mert pár órával később még egyszer megszólalt:

– Az elmúlt néhány órában feltűnt nekem, hogy a fontosnak, befolyásosnak gondolt véleményvezérek, politológusok és „történelmi ikonok” hallgatnak, a Karácsony Gergelynek címzett kritikus blogomról folytatott vitában – írta Demszky Gábor, majd kifejtette, szerinte hogyan kellene politizálnia Budapest első emberének.

A volt városvezető azt várná Karácsony Gergelytől, hogy szálljon ki a „szigorítási versenyből”, mert ezzel csak politikai csatát veszthet a miniszterelnökkel szemben. Demszky Gábor azt szeretné, hogy a főpolgármester inkább opponálja a kormány propagandáját és kizárólag arról beszéljen, hogy 36 ezer embert a kórházakból hazazavarni gyilkosság.


Forrás:gondola.hu
Tovább a cikkre »