Demonstrálókat igazoltattak rendőrök az Astoriánál

Demonstrálókat igazoltattak rendőrök az Astoriánál

A vasárnapra tervezett, de megegyezés hiányában elmaradt útdíjellenes demonstráció miatt egyenruhások tűntek fel a hidakon és a főváros több pontján.

Demonstrálókat igazoltattak rendőrök az Astoriánál – adta hírül olvasónk, aki később arról számolt be, hogy az egyenruhások hamar eltűntek a belvárosból. Ismert: Budapest több hídjára rendőrök vonultak ki hétfőn hajnalban. Az Origo szerint a vasárnapra tervezett, de megegyezés hiányában elmaradt útdíjellenes demonstráció miatt tűntek fel a hidakon az egyenruhások. A rendőrök a Margit híd és az Árpád híd több pontjára vonultak ki, a Juventus Rádió szerint az Erzsébet hídon is állnak egyenruhások, kollégánk pedig a Rákóczi hídon és az Astoriánál látta a hatóság munkatársait.

Hírdetés

Eközben olvasónk jelezte, hogy a BAH-csomópontnál a felüljáró elején a belvárosba vezető sávban megállítják, és igazoltatják az autósokat. Legalább 15-20 rendőr foglalkozott azzal, hogy elkérje a tüntetők, illetve járműveik papírját. Feltehetően ugyanannak az akciónak a részeként, mint ami a pesti oldalon és a hidakon zajlik. Emiatt komoly a torlódás, az M1-M7 bevezető felől jövő forgalomkorlátozás miatt gyakorlatilag üres a sáv.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »