Demográfiai katasztrófától tartanak Romániában

Szokatlanul kiterjedtnek és megállíthatatlannak tartja a Nemzetközi Valutaalap a Kelet-Európából Nyugat fele irányuló munkaerő-kivándorlást, amely leginkább Romániát érinti – számol be Kőrössy Andrea a kronika.ro-n.

Demográfiai katasztrófától tartanak a szakértők annak nyomán, hogy egyre több, felsőfokú végzettséggel rendelkező fiatal emigrál Romániából Nyugat-Európába. A jelenségről a napokban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) ijesztő statisztikát bocsátott ki, amely szerint nem elég, hogy az „agyelszívás” egyre nagyobb méreteket ölt, de az is egyértelmű, hogy a kivándorlóknak csak elenyésző mennyisége tér végül haza.

A helyzet súlyosságáról már az is hű képet ad, hogy az elmúlt években számottevően csökkent a sikeresen érettségiző végzősök, ennek nyomán pedig az egyetemre beiratkozott fiatalok száma. A Money.ro gazdasági hírportál az oktatási minisztérium adataira hivatkozva számolt be arról, hogy míg 2007 és 2009 között évente átlagosan 170 ezer diák érettségizett le, 2013 és 2016 között 96 ezerre mérséklődött az átmenő jegyet szerzők száma, mindez pedig a felsőoktatási intézményeket is egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorja. A portál arra is rámutat: Románia népessége ugyan 15 százalékkal csökkent 1989 óta, a közép- és magas szintű képzéssel rendelkezők aránya viszont ennél jóval nagyobb arányban esett vissza. Mindez annak is betudható, hogy a több millió, külföldön munkát vállaló állampolgár számottevő része gyermekeit is magával viszi Nyugatra.


Forrás:erdely.ma
Tovább a cikkre »