Demeter-ügy: "távoznia kell a honvédelmi miniszternek és a Honvédkórház parancsnokának is"

Demeter-ügy: "távoznia kell a honvédelmi miniszternek és a Honvédkórház parancsnokának is"

Mint arról az Alfahír elsőként beszámolt, a Fidesz-sajtó azzal támadta be a Demetert, a NER jelenleg talán legtöbb csapását elszenvedő célpontját, hogy VIP-helyet kért magának a Honvédkórházban, miközben erről szó sem volt: valójában haldokló édesanyjával szeretett volna éjszaka is a kórházban maradni, mindössze erre kért engedélyt, amit meg is kapott, noha végül nem használt fel. Az ügy részleteiről itt olvashatnak.

Miközben az ügyet „kirobbantó” Origó nevű kormánylap kínos helyzete ellenére perverz és beteg módon tovább gyalázza Demetert, az ellenzéki erők nyíltan összefogtak a képviselőnő védelmében. Beszámoltunk arról is, hogy Varga-Damm Andrea jobbikos képviselő személyesen is kezdeményezni fogja Benkő Tibor miniszternél annak kivizsgálását, hogy egyáltalán hogyan kerülhetett a kórházi irat az Origóhoz. A lap ugyanis egy olyan dokumentumot mutatott be, ami egyértelműen a kórházból került ki, súlyos jogsértést elkövetve.

Szerda este az LMP közleményt adott ki, álláspontjuk szerint távoznia kell a honvédelmi miniszternek és a Honvédkórház parancsnokának is, miután

Hírdetés

„nem volt sem bátorság, sem kellő emberi tartás Benkő Tibor honvédelmi miniszterben és a Magyar Honvédség Egészségügyi Központja (Honvédkórház) parancsnokában, Kun-Szabó István vezérőrnagyban, hogy bocsánatot kérjenek Demeter Mártától, akit a kettejük által kitervelt koncepció alapján, a fideszes kormánypropaganda aljas és kegyeletsértő módon próbált besározni.”

Az ellenzéki párt a történtek után úgy látja, Benkő Tibornak nincs helye a magyar közéletben, ilyen ember nem lehet Magyarország honvédelmi minisztere.

Kun-Szabó István vezérőrnagy, az MH EK parancsnoka pedig méltatlanná vált beosztásához és rendfokozatához egyaránt, ezért elvárják a Magyar Honvédség parancsnokától, hogy azonnali hatállyal mentse fel Kun-Szabó Istvánt és indítson ellene méltatlansági eljárást annak érdekében, hogy megfosszák vezérőrnagyi rendfokozatától.


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »