Demcsák Zsuzsa nem bonyolódik további magyarázkodásba

Demcsák Zsuzsa nem bonyolódik további magyarázkodásba

Úgy tűnik, Demcsák Zsuzsa továbbra sem kívánja megváltoztatni korábbi álláspontját az elhíresült Szanyi-interjún látható viselkedése miatt, lapunknak nem kívánta kommentálni a róla szóló híreket. Az ATV műsorvezetőjét azért kerestük, mert mint ismert, a csatorna múlt csütörtöki Start című műsorában zajlott szürreális beszélgetést követően több cikk is megjelent arról, hogy a műsorvezető furcsa állapotát a túlzott alkoholfogyasztás okozhatta. Az ominózus adásban sokszor bakizott, furcsa kérdéseket tett föl interjúalanyainak, többek között Szanyi Tibor szocialista politikusnak. Akkor és a mostani bejegyzésben is azzal magyarázta a hibákat, hogy évek óta alig pihen, az adás előtt pedig alig két órát aludt.

A műsorvezető Facebook oldalán egyébként kap hideget, meleget is, a közel ötszáz komment között vannak olyanok, melyek támogatásukról biztosítják Demcsák Zsuzsát, mások épp ellenkezőleg, azt fejtegetik, hogy a korábbi interjúi sem voltak rendben. A nézők szerint ugyanis a kelleténél jobban belevitte a magánéletét a szakmai beszélgetésekbe, és most is csak gyengén magyarázkodik.

Hírdetés

A csatorna egyébként azonnal letiltotta őt, belső vizsgálat indult, hogy kiderüljön, mi is történt Demcsákkal. Az ATV vezérigazgatója, Németh Szilárd ma megtörte a csöndet. – Az ügy óriási port kavart, semmiképpen nem hunyhatunk szemet. Zsuzsával kedd délután, legkésőbb szerdán fogok leülni, a vizsgálat tart, és addig továbbra sem kerülhet adásba – mondta a hvg.hu-nak kedd reggel Németh Szilárd, miután hétfőn este haza tért külföldről. Belső forrásaik szerint egyébként szinte lehetetlennek tartják, hogy vissza tudjon térni a nemrég igazolt tévés, mert állítólag tagadja, hogy probléma lenne a munkájával, ráadásul teljesen elmérgesedett a viszonya a szerkesztőséggel.

Demcsák Zsuzsa az esetről a Borsnak azt mondta, az utóbbi időben sajnos nem alszik túl jól. „Ha valaki keveset alszik, akkor elfárad, és ez akarva-akaratlanul is látszik rajta. Egy nyelvbotlás nem azt jelenti, hogy ne kapnák a nézők továbbra is azt a szakmaiságot, amit megszoktak tőlem” – fogalmazott a műsorvezető.

 


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »