Déli Áramlat: Egy megosztó orosz projekt az EU keleti végein

NIF: A következő geopolitikai, IV részből álló, sorozatunkban mindent meg fog tudni az érdeklődő olvasó a földgáz ellátási biztonságunkkal kapcsolatban, különös tekintettel a Déli Áramlat nevű földgáz projektre. A tudományos cikket a TEK 2 szakértője írta.

T E R R O R E L H Á R Í T Á S I    K Ö Z P O N T

1101 Budapest, Zách u. 4.   

[H- 1903 Budapest, Pf. 314.     tf (06 1)265 6200 BM:69 000     Fax: (06 1) 265 6209 BM:69 009     E-mail: tek@tek.gov.hu

                                                                                         

Dr. Nógrádi György – Dr. Virág Attila

Déli Áramlat: Egy megosztó orosz projekt az EU keleti végein

Abstract

This essay wishes to throw light on the history of the South Stream Pipeline from the point of view of Eastern and Central- and Southern-European political matches in order to serve as a guideline for the more complex interpretation of the geopolitical strife behind future regional skirmishes. After the conclusion of the South Stream Pipeline Project several Eastern and Central-European and Balkan region countries were facing a serious natural gas supply dilemma.

Vlagyimir Putyin 2014. decemberi ankarai látogatását követően új helyzet alakult ki az energiaellátás-biztonság területén Európa keleti, dél-keleti felén. Az orosz elnök Törökországban bejelentette ugyanis, hogy a „jelenlegi feltételek mellett” nem tudják folytatni a Déli Áramlat gázvezeték-projekt előkészítését. Az ankarai bejelentés nem csupán a széles közvéleményt érte meglehetősen váratlanul, hanem a Déli Áramlat közvetlen érintettjeit, így Magyarországot is. A grandiózus projekt idő előtti lezárulását követően az ún. Török Áramlat elnevezésű projekt realitásával kapcsolatban kezdődtek meg találgatások.

Jelen tanulmány a Déli Áramlat vezeték történetét a kelet-közép- és a délkelet-európai politikai játszmák nézőpontjából kívánja megvilágítani annak érdekében, hogy iránymutatóként szolgáljon a jövőbeli regionális csatározások mögött álló geopolitikai küzdelmek teljesebb értelmezéséhez. A Déli Áramlat projekt lezárását követően ugyanis komoly földgáz-ellátásbiztonsági dilemma előtt áll Kelet-Közép-Európa és a balkáni térség számos országa.

1.      A Déli Áramlat projekt az orosz politika szolgálatában

 A Déli Áramlat története egészen a 2006-os első, nagyobb orosz-ukrán gázvitáig nyúlik vissza. Moszkva és Kijev csatározásainak következtében Oroszország ugyanis már a 2000-es évek derekán komoly bizalomvesztést könyvelhetett el európai gázpartnereivel szemben.

Ebben a helyzetben Moszkvának mindenképpen stabilizálnia kellett regionális hatalmi pozícióit a gázszektor területén. Ennek egyszerre politikai és gazdasági aspektusai is voltak. Előbbi esetében Oroszország törekedett a közel-külföld és az Unió keleti területein az energiapolitikai befolyásának megőrzésére és/vagy növelésére. Utóbbi esetében prioritást élvezett a lehető legmagasabb gázár és exportbevétel elérése, aminek szintén voltak politikai visszacsatolási lehetőségei is. Mindehhez Moszkva a következő célok elérésére törekedett a földgázszektor területén:

A Kaszpi-térség gázkitermelő országainak korlátozása abban, hogy közvetlenül, vagyis orosz kontroll nélkül jussanak el az európaiZavartalan és folyamatos gázkereskedelem biztosítása Oroszország és az Európai Unió között elhelyezkedő tranzit, „kapuőr” államokkal.A nyugat-európai fogyasztók bizalmának visszaszerzése. E célok egy hárompilléres stratégia követésén alapultak:A közel-külföldi források feletti monopol földgáz-felvásárlói szerep megszerzése/megőrzése,A tranzitszállítási infrastruktúra feletti kontroll megszerzése/növelése/megőrzése politikai befolyásszerzés vagy nyomásgyakorlás révén,Az európai földgázfogyasztók biztonságos ellátásának garantálása alternatív orosz érdekeltségű földgázprojektek kezdeményezésével.

A stratégiát végül egy összetett taktikai lépéssorozat révén kezdték el megvalósítani, mégpedig a meglévő orosz szállítási útvonalak diverzifikálásával, vagy legalábbis annak –nyomásgyakorlás      céljából     történő –    kommunikálásával.       Az    orosz     taktikai     lépések középpontjában a Déli Áramlat projekt állt. (Virág 2014.)

Magyarország és a kelet-közép-európai térség szempontjából az említett hárompilléres stratégia harmadik pontja számított relevánsnak. Moszkva stratégiailag külön kezelte az Európai Unió nyugati és keleti országait. Előbbi esetében a Gazprom célja a nagy nyugat- európai energiavállalatok bevonása volt a szállítórendszerek kiépítésébe. Ennek révén Moszkva gazdasági szempontból komoly tőkebevonásra, politikai hozadékként pedig a projektek nyugat-európai elismerésére számított.

Az EU-hoz 2004-ben csatlakozott tagállamok esetében kissé más volt a helyzet, mivel azok orosz szemszögből egyszerre számítanak tranzitországoknak és jól fizető piacoknak. Éppen ezért Moszkva az alternatív gázvezeték-projektek révén igyekezett vagy elkerülni a térséget1 vagy – amennyiben az orosz célokat hátrányosan érintő projektekben2 vettek volna részt – törekedett – akár megosztásuk révén is – érdekelté tenni őket alternatív, orosz ihletésű gázberuházásokban. Utóbbi eseményekkel foglalkozik részletesen jelen tanulmány.

Térségünkből szemlélve a helyzetet megállapítható, hogy a Déli Áramlat gondolati konstrukciója politikai értelemben valójában, a kelet-közép-európai gázszállítási status quo fenntartásának érdekében született. A projekt sikerének elsőszámú fokmérője e tekintetben tehát nem önmagában a beruházás megvalósulása volt, hanem a nyugati irányú gázszállítások esetében a meglévő hatalmi pozíciók szinten tartása, illetve lehetséges növelése.

Ezen kiindulási alapból nézve a Déli Áramlat lezárása lehetőséget kínál arra, hogy megvizsgáljuk a projekt befejezését követően milyen eszközökkel igyekezett Moszkva a kelet-közép-európai országok esetében az esetleges forrás-diverzifikációs törekvéseket megakadályozni a Déli Áramlat projekt segítségével.

2.      A játszma kezdetét veszi

 A Déli Áramlat projekt terve – valójában a “Kék Áramlat II”3 módosított változataként – 2007 nyarán került a politika napirendjére. Az akkori elképzelések szerint a 3300 kilométeres

1 Lásd Lengyelország és a Baltikum esetében az Északi Áramlat projekt.

2 Pl. Nabucco.

3 A Kék Áramlat II projekt számít a Nabucco vs. Déli Áramlat vita nyitányának. Az orosz vezetékprojekttel kapcsolatos tervekről a bejelentés Magyarországon történt meg 2006. február 28-án, nem sokkal az orosz

vezeték a Fekete-tengeren keresztül szállított volna földgázt Délkelet-Európába. A cső pontos útvonala sokáig nem volt ismert. A vezeték a kezdeti tervek szerint Oroszország krasznodari területéről Novorosszijszk kikötőjétől indult volna és a Fekete-tengeren keresztül érte volna el az Európai Uniót.

Már ekkor is bizonytalannak számított a gázvezeték európai útvonala és végállomása is. A 2007 nyarán született elképzelések szerint az egyik lehetséges északi ága Románián/Bulgárián és Magyarországon át érte volna el az ausztriai Baumgartent, a déli szakasza pedig Bulgárián és Görögországon keresztül Olaszországot.

A Déli Áramlat vezeték átmérője és kapacitása a kezdeti tervek szerint megegyezett volna a rivális Nabuccóéval, vagyis nagyjából évi 30 milliárd köbméter gáz szállítását tette volna lehetővé 2020-ra. A projektet a három éven belül (!) kívánták megvalósítani. A vezetékrendszer átadását 2013-ra tették.

A Déli Áramlat projekt körüli események 2008 első negyedévében gyorsultak fel, amikor a második elnöki mandátumának végén járó Vlagyimir Putyin számos, a Déli Áramlat jövője szempontjából előremutató megegyezésre tett kísérletet. Így elsőként január 18-án a Gazprom és az ENI Svájcban, 100000 svájci frank törzstőkével bejegyeztette az 50-50 százalékban tulajdonolt South Stream AG nevű vegyesvállalatot. (Gazprom, 2008A.)

Ugyanezen a napon Putyin a kétnapos szófiai látogatásának alkalmával megegyezett Bulgária Déli Áramlat gázvezetékprojekthez való csatlakozásáról.4 A két ország között komoly viták voltak a vezetékrendszer bulgáriai szakaszát tulajdonló és működtető vegyesvállalat tulajdonrésze kapcsán, ugyanis mindkét fél egyaránt többségi tulajdont szeretett volna a projekt bulgáriai szakaszáért felelő konzorciumban. Végül abban állapodtak meg, hogy a projektcégben fele-fele arányban osztoznak majd.5

A következő átfogó energiaügyi megállapodásra Szerbiával került sor 2008. január 25-én. Ennek előzményeként 2008. január 15-én a Gazprom Nyefty egyezményt írt alá a szerb állami tulajdonban lévő Naftne Industrije Srbije (NIS-nek) 51 százalékos részvénycsomagjának a

folytatás lábjegyzet:

ukrán gázválság után. Ekkor Vlagyimir Putyin második elnöki ciklusa közepén tárgyalt a kormányzati ciklusának végén járó Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnökkel.

4 A megállapodást a bolgár kormányfő és Vlagyimir Putyin orosz elnök írta alá Szófiában.

5 Az egyezség értelmében a közös vállalatot Bulgáriában kívánták bejegyezni; a vezeték bulgáriai fektetését a megvalósíthatósági tanulmány elkészülését követő 2 éven belül kell elkezdeni. (Novinite.com, 2008.) Végül a bolgár parlament 2008. július 25-én hagyta jóvá a megállapodást.

megvásárlásáról. A szerbiai gázpiac 60 százalékát lefedő energiacég többségi részének megvásárlását pályáztatás, tender kiírása nélkül igyekezett elérni a Gazprom.6 Bár a pontos

ajánlat a nyilvánosság előtt nem volt ismert, azonban úgy szóltak a hírek, hogy a többségi tulajdonért cserébe az oroszok többek között a Déli Áramlat szerbiai szakasza7 mellé alacsony tranzitdíjat és gázárat ígértek.8

Az átfogó ajánlatcsomagot Borisz Tadics szerb köztársasági elnök, Vojiszlav Kostunica miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök írta alá 2008. január 25-én Moszkvában.9 Eszerint a Gazprom 51 százalékos részesedéssel közös vállalatot hozott volna létre a NIS-sel a szerbiai szakasz megvalósíthatósági tanulmányának elkészítésére, valamint a vezeték létrehozására és üzemeltetésére.10 A szerződés megkötésével úgy tűnt végérvényesen eldől, hogy Romániát elkerüli a Déli Áramlat. Emellett sokan úgy látták, hogy Magyarország relevanciája is csökkent a projektben.

A megállapodások megosztották a szerb politikai elitet.11 Borisz Tadics köztársasági elnök valószínűleg a szerb elnökválasztás miatt az utolsó pillanatig nem foglalt állást a kérdésben. Bár Szergej Sojgu a rendkívüli ügyek minisztere még 2008 áprilisában is igyekezett a szerződés ratifikációját felgyorsítani, azonban a Tadics-féle párt által delegált kormánytagok ellenállása miatt végül a folyamatok elakadtak. Az új szerb kormány kevésnek tartotta a NIS

6 Korábban a szerb kormány privatizációs eljárás keretében értékesítette volna a társaság negyedét, amire többek között a MOL is igényt tartott volna. A NIS több szempontból is értékesnek számított. A vállalat ekkor két olajfinomítóval, egy Horvátországból érkező vezetékkel és a szerbiai olajtermékeket és üzemanyagokat forgalmazó infrastruktúra nagy részével rendelkezett.

7 A Dow Jones hírügynökség egy szerb kormányilletékesre hivatkozva azt közölte, hogy a Gazprom évi 10 milliárd köbméter gázt kíván szállítani Szerbiába a Déli Áramlaton keresztül, amit 2012-ig építenének meg.

8 Az elképzelés szerint a bánáti Szőlősudvarnokon (Banatski Dvor) található gáztározó bővítésére is sor került volna. Az ajánlatcsomag értelmében a Gazpromneft a NIS többségi tulajdonáért 400 millió eurót fizetett

volna. Az orosz vállalat további 500 millió eurót fektetett volna be a határidőhöz nem kötött fejlesztésekbe. A szerb kormány ez utóbbi ajánlat árát túl alacsonynak tartva kérte a Gazpromot, hogy emelje az ajánlott összeget 2 milliárdra.

9 A megállapodás szövegtervezetét a szerb kormány január 23-án hagyta jóvá.

10 A vegyesvállalat létrehozásáról szóló megállapodást végül február 25-én kötötték meg. (Gazprom, 2008C.)

11 Az akkori kormánykoalíciót alkotó két nagy blokk véleménye összeegyeztethetetlennek tűnt egymással. A Szerb Demokrata Párt (DSS) és az Új Szerbia (NS) oroszbarát, hazafias blokk kiállt a szerződés mellett, és az üzlet megkötésétől tette függővé a stabilizációs és társulási megállapodás aláírását az EU-val. Velük szemben az EU párti Demokrata Párt (DS) és a G17 Plusz ellenezte az egyezményt. A kormánytagok egy része túl alacsonynak ítélte az oroszok által felkínált összeget. Mladjan Dinkics szerb gazdaságügyi miniszter

„megalázónak” találta az ajánlatot, hiszen az a NIS 1,2 milliárd dolláros jegyzett tőkéjének felét sem érte el. A Déli Áramlat kapcsán a nyomvonalra és a kapacitásra vonatkozóan megkérdőjelezte továbbá a hatalmas tranzitbevételekről szóló kalkulációkat is. Vojiszlav Kostunica miniszterelnök szerint viszont Oroszország így nagyobb támogatást nyújthat Koszovó függetlenedésének nemzetközi elismerésének meggátolása érdekében. Problémát jelentett a megállapodással kapcsolatban, hogy a NIS az autonómia párti erők véleménye szerint vajdasági tulajdon.

 

eladásáért járó összeget. A tranzakció újratárgyalására még egy bizottságot is létrehoztak. Végül a megállapodás ratifikációjára csak 2008 szeptemberében került sor.12

A Gazprom és az OMV a szerbekkel kötött 2008. januári „NIS-megállapodás” napján

együttműködési megállapodást kötött a baumgarteni CEGH közös fejlesztéséről és bővítéséről.13 Az akkori egyezség értelmében a két vállalat a projektben fele-fele arányban részesedik. (Gazprom, 2008B.) Néhány nap múlva azonban a Gazprom és az OMV konfliktusba került egymással.14

Ezzel először merült fel, hogy Ausztria kimaradhat a vezetékprojektből, és Ausztria helyett Szlovénia felé haladhat majd a Déli Áramlat. Erre utalt, hogy 2008. április 11-én Alekszej Miller15 Ljubjanában találkozott Janez Jansa miniszterelnökkel és Danilo Türk államfővel. A tárgyalások eredményeként a Gazprom vezetője megszerezte a szlovén vezetés támogatását a Déli Áramlat projekthez. Végül azonban 2008 novemberében a két vállalat és a bécsi tőzsde mégis aláírta a megállapodást a CEGH közös fejlesztéséről és bővítéséről. Ugyanakkor Szlovénia is megmaradt alternatív útvonalként a Déli Áramlat számára.

Vége az I.résznek

A sorozatot szerkeszti Dr. Ing. Sebestyén – Teleki István

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Kategória:Geopolitika Tagged: Déli Áramlat, energiapolitika, gázkereskedelem, megosztó orosz projekt, Oroszország, tranzitszállítási infrastruktúra


Forrás:internetfigyelo.wordpress.com
Tovább a cikkre »