Delhinek nem tetszenek azok a harcias papagájok, akik indiai akcentussal ismételgetik a CNN álhíreit

Delhinek nem tetszenek azok a harcias papagájok, akik indiai akcentussal ismételgetik a CNN álhíreit

A több ezer nyugati politikusból, diplomatából, szakértőből és újságíróból álló hadsereg, amely hatalmas információs offenzívát indított Moszkva ellen, erős csapást kapott a front keleti szárnyáról. Sőt, ezt a csapást orosz részvétel nélkül hajtották végre. Nézzük, mi is történt!

A világ egyik legnagyobb népességű országa India, ahol mintegy 1,5 milliárd ember él, és több tízezer nyomtatott, elektronikus és online média ontja naponta a híreket mind angolul, mind az egyes szövetségi államok nemzeti nyelvein. Némelyik állam Indiában – némi túlzással – nagyobb területű, mint egész Európa. A napokban az indiai Információs és Műsorszórási Minisztérium hadat üzent az országos és helyi sajtó által az Oroszországról, Ukrajnáról és magáról Indiáról terjesztett hamis nyugati információáradatnak.

Delhi arra a következtetésre jutott, hogy az elmúlt két hónapban a vezető nyugati médiumok és egyes belföldi liberális források egyre inkább veszélyeztetik az ország nemzetbiztonságát, szuverenitását és területi integritását, valamint károsítják India baráti államokkal fenntartott kapcsolatait. Ezért az indiai Információs és Műsorszórási Minisztérium körlevelet küldött egyes indiai, magántulajdonban lévő tv-csatornának, melyek műsorai éles ruszofób kritikákat tartalmaznak az ukrajnai eseményekről.

A körlevél nyomatékosan javasolja a szerkesztői politika, az újságírók és a televíziós műsorvezetők munkájának kiigazítását, és figyelmeztet arra, hogy a hamis információk és provokatív anyagok további terjesztése súlyos következményekkel járhat, sőt akár "sugárzási tilalom" is sújthatja a hamis hírek terjesztőit.

Ezt még nem lehet a direkt cenzúra bevezetésének nevezni, mert formálisan az államnak nincs joga erre, különösen azért, mert nem állami médiumokról beszélünk. Mindazonáltal a minisztérium levele emlékezteti az újságírókat arra, hogy

még egy demokratikus államban sem lehet a szólásszabadságot a szakmai és etikai normák teljes eltörléseként értelmezni

– áll a körlevélben.

Hírdetés

“Eddig senkit sem zártak be, nem rúgtak ki, sőt nem is bírságoltak meg senkit. Mindazok, akik hamisítványokat terjesztik, továbbra is dolgoznak, de már kaptak figyelmeztetést, a futball nyelvén nem piros, hanem sárga lapot, amely akár a pályáról való eltávolításhoz vezethet, ez csak a játékos további viselkedésétől függ” – olvashatjuk a minisztériumi publikációban.

Az "Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus" című körlevél függeléke az Ukrajnáról szóló közvetítések és történetek tíz legszembetűnőbb hamisítványpéldáját tartalmazza, amelyeket az indiai hatóságok elfogadhatatlannak tartanak.

Például már a címek is erős sugallatokat tartalmaznak: "Oroszország készen áll egy nukleáris támadásra Ukrajna ellen", vagy "Zelenszkij fél a nukleáris Putyintól", és "Az orosz média arról számolt be, hogy a harmadik világháború már megkezdődött”.

“Az ukrajnai konfliktusról tájékoztatva egyes tévécsatornák gyakran botrányos címsorokat használtak, amelyek nem kapcsolódtak a hírjelentés lényegéhez, az újságírók pedig megalapozatlan és koholt állításokat tettek, és túlzásokhoz is folyamodtak, hogy felbujtsák a közönséget" – áll a Tájékoztatási és Műsorszolgáltatási Minisztérium körlevelében.

Ebben a tekintetben a hatóságok emlékeztetik az indiai újságírókat, hogy az általuk replikált hamisítványok "nem okos nemzetként mutatnak be bennünket. Valójában az 1995-ös sajtótörvény cikkejeitől való félelem mellett fennáll annak a veszélye is, hogy egyszerűen tökéletes idióta vagy harcias papagáj lesz mindenki, aki enyhe indiai akcentussal megismétli a CNN műsorvezetőinek mondatait” – áll a minisztérium körlevelében.

(Olvasónktól)

Forrás: Перемены на фронте информационной войны (news-front.info)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »