Budapest lehet a helyszíne a Donald Trump és Vlagyimir Putyin közötti esetleges békecsúcsot előkészítő külügyminiszteri találkozónak is. A tervek szerint Marco Rubio amerikai és Szergej Lavrov orosz külügyminiszter egyeztetne a magyar fővárosban – derül ki a Világgazdaság cikkéből.
Bár Donald Trump korábban magas szintű találkozót jelentett be, a Fehér Ház egyik tisztviselője szerint a Rubio-Lavrov megbeszélést egyelőre elhalasztották. Ennek oka a források szerint az lehet, hogy a feleknek eltérő elvárásaik vannak Oroszország ukrajnai inváziójának lehetséges befejezését illetően.
Az orosz álláspont ezzel szemben az, hogy nem is volt megállapodás a két külügyminiszter találkozójáról, így halasztásról sem lehet beszélni – mondta Szergej Rjabkov külügyminiszter-helyettes.
A Financial Times kedden ugyanakkor arról írt, hogy a külügyminiszteri találkozóra mégis sor kerülhet, méghozzá október 30-án, szintén Budapesten. A lap egy német tisztviselőre hivatkozott, aki szerint Trump a Putyinnal való találkozó előtt más európai vezetőkkel is tárgyalhat, de még semmi sincs megerősítve.
Orbán Viktor miniszterelnök korábban arról számolt be, hogy gőzerővel folyik a munka a remélhetőleg az orosz–ukrán háborút is lezáró budapesti csúcstalálkozó előkészítésén.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: SITA/AP Photo/Julia Demaree Nikhinson
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


