Délelőtt még dicsérték, délután már mennie kellett – meghökkentő döntés Budapesten

Délelőtt még dicsérték, délután már mennie kellett – meghökkentő döntés Budapesten

Miközben péntek délelőtt Karácsony Gergely még a Főkertet és a fővárosban kialakított „méhlegelőket”, délutánra kiderült, hogy elküldték Zakar Andrást, a Főkert eddigi vezérigazgatóját.

A váltás hírét először Zakar András jelentette be egy Facebook- posztban – írta meg több újság is.

Később a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. is megerősítette a hírt. Azt írták, hogy „a főváros zöldfelület-fejlesztési stratégiájának kidolgozása, a szakmai, tudományos koncepciók és programok megalkotása, valamint a Főkert Divízió szakmai felügyelete -ahogyan az elmúlt években -, úgy a továbbiakban is Bardóczi Sándor főtájépítész irányításával zajlik.”

Utána még ragozták a döntést, de a végén elismerték, hogy

Hírdetés

Zakar András úr megbízatása 2024. június 28-án megszűnt.

A szakterület vezetését a továbbiakban Lipcsei Szabolcs, a Főkert zöldterület-fenntartási igazgatója, megbízott főigazgatóként látja el.”

Zaka András a posztjában hosszasan sorolta, hogy mi mindent tett a főváros érdekében.

Bár egyértelműen nem mondta ki, hogy elküldték, azért posztja úgy kezdődött: „egy korszak végetért”.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »