Dél-Koreában kissé hevesebben reagálnak a olimpiai bírói ténykedésre, mint itthon

Dél-Koreában kissé hevesebben reagálnak a olimpiai bírói ténykedésre, mint itthon

Darabokra téptek egy kínai zászlót Szöul kínai követségi épülete előtt.

Demonstráló dél-koreaiak széttéptek pénteken egy kínai zászlót Kína szöuli nagykövetségének közelében, tiltakozásul az ellen, hogy szerintük részrehajlóan ítélkeztek a bírák a dél-koreai rövid pályás gyorskorcsolyázókkal szemben a pekingi téli olimpián.

Az Igaz Emberek elnevezésű civil szerveződés tagjai azt követelték, Kína kérjen bocsánatot amiatt, hogy az olimpián „részrehajló” volt a bíráskodás.

Hírdetés

A demonstráción résztvevő egyik nő elmondta, korábban ő maga is arra készült, hogy sportoló lesz, és meggyőződése szerint az igazságtalan bíráskodás fiatal versenyzők álmait törheti össze. Bírálta továbbá a dél-koreai kormányt amiatt, hogy egy szóval sem tiltakozik Kínánál az olimpián történt eset miatt.

Hétfőn a rövid pályás gyorskorcsolyázók férfi 1000 méteres versenyében kizártak két dél-koreai versenyzőt, egyiküket, Li Dzsune Szeót az elődöntőben a később bronzérmes Liu Shaoang elleni szabálytalan manőver után. Kedden a dél-koreaiak hivatalos panaszt nyújtottak be a Nemzetközi Olimpiai Bizottsághoz és a Nemzetközi Korcsolya Szövetséghez (ISU) a pekingi bíráskodás miatt.

Ugyancsak tiltakozott a bíráskodás ellen a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) és a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ), miután elutasították a magyar csapat óvását az 1000 méteres döntőben történtek miatt. Liu Shaolin Sándor megnyerte a finálét, ám utólag a versenybírók sárga lappal nemcsak megbüntették, hanem az egész mezőny végére is sorolták.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »