Dedós demokraták

Dedós demokraták

Három évre minden párttisztségtől eltiltotta Szél Bernadettet az LMP Etikai Bizottsága, mert a választások előtt mutyizott a többi ellenzékivel. Ennek ellenére Szél társelnök és frakcióvezető maradhat. Nem mond le, hanem – ahogy egy demokratikus pártban illik: „elvonul gondolkozni”. Ha ez egy abszurd angol vígjáték lenne, kacagnék. De sírva kérdem: ezek kormányozni akartak?

Dettike, Petike, Erzsike, Ákika, Lacika és Robika, és még vagy tucatnyi társuk „politikásat-pártosat” kezd el játszani az óvodában. Először pártot alapítanak, utána bizottságokat; később elnököt, ezt-azt választanak. Fél óra múlva bejön az óvónő és látja, hogy az összes lurkó egymást gyepálja. Néha frakcióban, de leginkább mindenki – mindenkit.

Ez persze csak egy tréfa. Az óvodákban ilyesmit nem játszanak, az oda járók kicsik, de nem totális idióták.

A „politikás-pártos” marhaságot meghagyják az LMP-s bácsiknak és néniknek. Akik ezt nagyban, százmilliókból, ugyanakkor a fent vázolt stílusban űzik.

Az LMP Etikai Bizottsága most három évre eltiltotta bármilyen párttisztség viselésétől Szél Bernadettet és Ungár Pétert. Schmuck Erzsébet csak két évet „kapott”. Ennek ellenére Szél elnök és frakcióvezető, Schmuck frakcióvezető-helyettes maradhat. Ungárnak most nincs pártfunkciója, láthatóan elég neki a szürke eminenciás szerepe.

Meg aztán a „felfogadtam Ron Werbert, majd átvertem és nem fizettem” történetből is ki kell mosdatnia magát valahogy. (Utóbbit amúgy nem értem, Ungár Péter saját bevallása szerint milliárdok fölött rendelkezik, a túrónak megy bele egy tízmilliós balhéba?)

„Hőseink” bűne amúgy az, hogy a választások előtt egyezkedtek a visszalépésekről a többi libbal párttal, miközben volt egy ilyesmit tiltó kongresszusi határozatuk.

Idáig még akár logikus is lehetne ez a történet. Csakhogy a választások után volt még egy tisztújító kongresszusa az LMP-nek. És ott Szélt ismét megválasztották elnöknek. Miért nem rúgták ki akkor, a többi „gyanúsítottal” egyetemben?

Miért kell most az Etikai Bizottság döntése – amelynek elnöke, Moldován László ellen egyébként a Fegyelmi Bizottság folytat eljárást, mert engedély nélkül nyilatkozott… Nos, ha őt eltiltják, fellebbezhet az általa vezetett testülethez. Eldöntheti, jó fiú volt-e…

Ráadásul most visszavették a pártba a korábban Hadházy Ákos „meglökéséért” kizárt Sallai Róbert Benedeket. Hadházy közben kilépett, talán új pártot alapít Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármesterrel.

Az egész – úgy, ahogy van – egy totális zagyvaság.

Hírdetés

Gondoltam, biztos bennem van a hiba, hogy nem értem. Előkerítettem az LMP alapszabályát, hátha az megmagyarázza a történteket.

Ebből megtudtam, hogy „A párt az egyenlőség, a bizalom, a jóhiszeműség, a méltányosság, a tisztelet, az együttműködés és az álláspontok racionális megindokolásának elvei alapján működik”. Na, itt már sokáig röhögtem.

Az 56 oldalas (!) alapszabály egyébként minden elvet külön értelmez. A kedvencemet idézném: „Az összhang elve: az alapelveket egymással összhangban kell értelmezni”.

Ne már, komoly? Ki nem találtam volna.

A Kedves Olvasó talán utólag megbocsát, de nem olvastam végig mind az 56 oldalt. Amikor azt taglalták két fő, és hat alpontban, hogy mi az „Egyszerű értesítés és tértivevényes értesítés”, és mi a „Kézbesítési vélelem”, úgy éreztem, hogy ennél a Magyar Posta bélyegragasztási szabályzatának a bemagolása is értelmesebb időtöltés.

Meg láthatóan ez az alapszabály igazából arra jó, hogy aki akarja így, aki meg nem, az amúgy értelmezze.

S valljuk meg, ez nem jogi kérdés. És pláne nem a demokratikus pártműködés csimborasszója.

Két lehetőség van.

Egy: Valamilyen, most még nehezen átlátható hatalmi harc indult, netán valaki-valakik az ellenzéki oldalról szét akarják verni, meg akarják szállni az LMP-t. (A Fidesznek ebben nincs érdeke, LMP-s nem fog Orbánra szavazni, és a mostanitól több szavazatot sem képes kapni egy zöldes libbal párt.)

Kettő: Ezek egyszerűen maguktól hülyék. És ahhoz képest, amit csinálnak, a gittrágás egy alkotó jellegű politikai tevékenység.

Önök melyikre tippelnek?

fotó: Magyar Idők

Máté T. Gyula – https://matete.pestisracok.hu/

Köszönettel és barátsággal!

www.flagmagazin.hu


Forrás:flagmagazin.hu
Tovább a cikkre »