Decemberben is lesz 13. havi nyugdíj

Decemberben is lesz 13. havi nyugdíj

Idén másodszor is kifizetik a 13. havi nyugdíjat az arra jogosult nyugdíjasoknak, Zuzana Čaputová államfő szerdán aláírta az erről szóló törvénymódosítást. Az év végi nyugdíjkiegészítés azonban alacsonyabb összegű lesz, az eredeti 13. havi nyugdíj összegének a 70 százaléka.

„Az árak és a szolgáltatások jelentős drágulása miatt nem elegendőek a nyugdíjasok megsegítésére eddig elfogadott intézkedések” – állt a munkaügyi tárca parlament elé terjesztett indoklásában.

Ezért a hagyományos időben, az év végén e módosítás nélkül már nem kaptak volna nyugdíj-kiegészítést.

Hírdetés

A felsorolt intézkedések a minisztérium szerint az első félévben részben kompenzálták a nyugdíjasok számára az áremelkedéseket. Ebben az időszakban a nyugdíjinfláció 11,8% volt.

„A második félévben is folytatódott a nyugdíjinfláció növekedése, az IFP pénzügyi elemző intézet 2022 júniusi előrejelzése szerint összességében 12,4%-os lesz. Az év első 8 hónapjában átlagosan 12,6% volt a nyugdíjinfláció” – közölte a minisztérium.

(TASR/Felvidék.ma)


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »