Debrecenben is együtt hanukázik a Fidesz a zsidókkal – nem maradt el a terrorállamért való kiállás sem

Debrecenben is együtt hanukázik a Fidesz a zsidókkal – nem maradt el a terrorállamért való kiállás sem

Kecskemét után Debrecen polgármestere is boldogan hanukázott együtt a zsidókkal. Az első gyertyát Papp László gyújtotta meg a Piac és a Bajcsy-Zsilinszky utca sarkán elhelyezett gyertyatartón. Köszöntőbeszédében a – debreceni gyökerekkel egyébként nem rendelkező – filoszemita polgármester rámutatott: Debrecen és Magyarország a zsidó barátaink számára is a béke szigete.

Miközben pártjával a várost vendégmunkásokkal árasztja el, addig a zsidóság felé a legnagyobb szervilizmust tanúsítja, s beszédét így folytatta a csengeri születésű "debreceni" polgármester:

Amíg mi itt vagyunk, biztosan lesz gyertyagyújtás – olyan eszme éledt fel, amely mindig is lappangott a világ számos szegletében, de hittük azt, hogy a második világháború után véglegesen legyőztünk. Ám ébernek kell lennünk, mert talán téves ez a meggyőződésünk. 2023 október hetedike megmutatta, hogy a terror, az antiszemitizmus él. Ez az eszme a keresztény világot is érintheti, mert a migrációt támogató Európai Unió csak most eszmélt fel.

Papp László kiemelte Debrecen egyedülálló sajátosságát, hogy polgárai a vallási sokszínűség mellett erős hittel és őszinte segítő szándékkal fordulnak egymás felé.

Papp László a Facebookon se hagyta ki a lehetőséget, hogy gazdái előtti hódolatát kifejezze:

A hanukai lángok, a hit, a család és az emberi jóság jelenlétét hirdetik fényeikkel. A hanukai lángok mellett, Debrecen város ünnepi fényei is büszkén hirdetik, hogy hozzánk megérkezett a béke, a hit és a szeretet. A magasról ez jól látható, innen lentről pedig tisztán érezhető az, hogy minden debreceni polgár szívét átjárja mindezek jelenléte. Az apró fények pedig jelképezve az itt élőket, varázsolnak ünnepi hangulatot városunkba. Így kívánok Debrecen város zsidó közösségének Boldog Hanukát!

Hírdetés

Érdekességként megemlítendő, hogy a városban már napokkal korábban felállított menóra pontosan ugyanolyan, mint a Kecskeméten kihelyezett.

Szimbolikus az is, hogy míg a hanukai gyertyagyújtásra a település első embere ment el, addig a Nagytemplomban meggyújtott második adventi gyertyagyújtáson csupán alpolgármesteri szinten képviseltette magát az önkormányzat.

KG

Zsidó nagykövet a debreceni holoszeánszon: "Izrael és Magyarország kapcsolatai szorosabbá váltak, mint valaha"

Népességcsere Debrecenben: 7 év alatt 56 ezer új lakost szeretne az önkormányzat

Májusi séta az afrikanizálódó Debrecen főterén


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »