Debrecenbe érkezett az Erdélyből útra kelt betlehemi karaván

Debrecenbe érkezett az Erdélyből útra kelt betlehemi karaván

800 éve, 1223-ban Assisi Szent Ferenc rendezte be az első betlehemet. Ennek emlékére a Magyar Nemzeti Cirkusz ferences testvérek kíséretében elindított egy jászollal, élő állatokkal, jelmezekkel és díszletekkel felszerelt mobil karavánt, mely december 10. és 23. között Sepsiszentgyörgytől Budapestig különböző városokban állomásozik. A karaván december 20-án érkezett meg Debrecenbe.

A karaván mellltt a városba érkező betlehemi lángot is  fogadták a történelmi egyházak vezetői és képviselői a debreceni Családsegítő és Gyermekjóléti Központ előtt. A 43. Főnix Cserkészcsapat közreműködésével megérkezett lánggal fogják meggyújtani a debreceni adventi koszorú negyedik gyertyáját is december 23-án, szombaton.

Az esemény házigazdája Puskás István, Debrecen város alpolgármestere, valamint Orosz Ibolya Aurélia, a debreceni Családsegítő és Gyermekjóléti Központ vezetője volt.

Az alpolgármester arra kérte a jelenlévőket, hogy a láng és az élő betlehem emlékeztessen rá: a karácsony nemcsak a terített asztalról, vacsoráról szól, hanem Jézus születésnapjáról. Rejtélyes és gyönyörű sajátossága az ünnepnek, hogy a kéztezer évvel ezelőtt megszületett Jézus még mindig itt van közöttünk. A láng, a karácsonyfa, a terített asztal, az ajándékok mind róla kell szóljanak.

Böjte Csaba, a mobil karaván egyik kezdeményezője a „befogadlak” kifejezést hangsúlyozta. „Isten befogadott bennünket, a Szűzanya befogadta a Kisjézust, adja Isten, hogy mi is befogadjuk az élő Istent és egymást az életünkbe. Ne zárkózzunk el egymástól, hanem béke kezet nyújtsunk a másik ember felé” – fogalmazott.

Kocsis Fülöp érsek-metropolita „Tüzet viszek, lángot viszek” mottóval hívta ünneplésre a debrecenieket. Mint mondta, a legszebb láng Betlehemből származik, innen visszük tovább a templomainkba, ahonnan családjainkhoz kerül. „Vigyétek haza az Úr Jézus lángját, mert az ő születésnapját ünnepeljük karácsonykor… Nehogy úgy járjunk, hogy a születésnap ünneplésekor megfeledkezzünk az ünnepeltről” – figyelmeztetett.

Hírdetés

Papp László debreceni plébános arra hívta fel a figyelmet, hogy milyen nehéz őrizni lángot, amely pillanatok alatt ellobban. Arra kaptunk meghívást, hogy őrizzük a szeretet, a béke lángját, amelyet Jézus gyújtott a szívünkben. Nehéz őrizni a békességet. Sajnos gyakori, hogy ilyenkor van a legtöbb vita a családokban. De ha megszületik a szívünkben a szeretet, akkor biztosan szép karácsonyunk lesz.

A betlehemi láng átadásakor Sipos Barnabás ortodox parókus és Asztalos Richárd evangélikus igazgató lelkész is megosztották gondolataikat.

Az eseményt Antóni Norbert, a Csokonai Nemzeti Színház Debrecen énekművészének és a Bíró zenekarnak az előadása tette ünnepélyessé.

Végül Böjte Csaba vezetésével a gyermekek eljátszották a több mint kétezer éves történetet interaktív formában a betlehemi szereplők jelmezébe, „bőrébe” bújva.

December 23-ig Debrecenben az Emlékkertben 15.30 és 17.00 között élő betlehemmel is találkozhatunk, ahol 21-án 16.30-tól a Sol Oriens Kórus koncertjét is hallhatjuk.

Forrás és fotó: Debrecen-Nyíregyházi Egyházmegye

Magyar Kurír


Forrás:magyarkurir.hu
Tovább a cikkre »