Deák Kristóf lélekboncolós filmje közönségdíjat kapott Juhász Katalin2026. 09. 01., k – 11:51
Nagy sikert aratott az Egykutya a Veszprém – Balaton Filmpikniken. Az Oscar-díjas Deák Kristóf állami támogatás nélkül készült filmje, amelyben a „mi” Tóth Károlyunk is szerepel, a fesztivál közönségdíját kapta.
Augusztus 27. és 29. között zajlott a megújult Veszprém – Balaton Filmpiknik, melyen 4500 néző bizonyította a magyar filmek iránti szeretetét. A mediterrán hangulatú rendezvény több mint 70 vetítésén túl az érdeklődők szakmai rendezvényeken és közönségtalálkozókon vehettek részt többek között Enyedi Ildikóval, Dobó Katával, Hermányi Mariannal, Kádár L. Gellérttel, Trill Zsolttal és Olasz Renátóval, valamint az Egykutya alkotói közül Tóth Károly főszereplővel, Tóth Levente operatőrrel és Mentes Endre producerrel.
A fesztiválon két kategóriában szavazhatott a közönség. Deák Kristóf Egykutya című független, keserédes vígjátéka, amelyről itt írtunk, egész estés mozifilmként nyert.
A jelek szerint tehát bemutatója után csaknem egy évvel is tud még újat mondani a nézőknek. A filmet 2025-ben a CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon is közönségdíjjal ismerték el.
Mentes Endre producer a közönségtalálkozón úgy fogalmazott, hogy Deák Kristóf Tóth Levente operatőr közreműködésével minden olyan fontos pillanatot, geget belecsempészett a filmbe, amelyet az adaptáció alapjául szolgáló színdarab 170 előadásából érdemesnek gondoltak megtartani. Tóth Károly ehhez hozzátette, hogy „ha valaki már látta a filmet vagy emlékszik a darabra, másodszor megtekintve szinte egy teljesen másik mozit nézhet – és ez talán izgalmasabb, mint amit először látott”.
Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »


