Dárdai Pál: minden ellenfelet megizzasztunk

Dárdai Pál: minden ellenfelet megizzasztunk

Bizakodva nyilatkozott a folytatásról Dárdai Pál, aki a visszatérését követő hatodik mérkőzésén megszerezte első győzelmét a Hertha BSC vezetőedzőjeként, miután csapata szombaton a német labdarúgó-bajnokság 24. fordulójában 2-1-re verte a vendég Augsburgot.

„Szombaton a Dortmund, 21-én pedig a Bayer Leverkusen következik, de egyikük ellen sem feltartott kézzel megyünk ki a pályára” – fejtette ki vasárnap a magyar tréner. „Eddig is minden ellenfelet megizzasztottunk, a legjobbakat is” – utalt a Bayern München elleni 0-1-re és az RB Leipzig elleni 0-3-ra.

Hírdetés

A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya közölte, két nehéz meccs vár rájuk, de azokon is szeretnének pontot szerezni.

Ami a sérülteket illeti, egyelőre nem tudni, hogy a nemrég szerződtetett, világbajnok Sami Khedira mikor áll újra a csapat rendelkezésére.

„Minden izomsérülésnél óvatosnak kell lenni, nem szabad hamis reményeket ébreszteni. Neki a vádlija fáj, Matheus Cunhának a combja, Nemanja Radonjicnak pedig a lágyéka, kedden beszélek az orvosokkal róluk” – tette hozzá a 44 éves Dárdai.
 


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »