Dárdai Pál lehet mégis a Hertha megmentője

Dárdai Pál lehet mégis a Hertha megmentője

Egyelőre nem nevezték meg Jürgen Klinsmann vezetőedző utódját a Herthánál, de a jelöltek között felbukkant a klub alkalmazásában álló Dárdai Pál neve is.

A Hertha BSC futballklub tanácsadói testületéből is kikerült Jürgen Klinsmann, aki kedden tíz hét után távozott vezetőedzői posztjáról. “Sajnos a lemondásának a körülményei annyira elfogadhatatlanok, hogy nem látjuk esélyét a célravezető közös munkának. Klinsmann sokat veszített a szavahihetőségéből” – jelentette ki csütörtökön Lars Windhorst, az egyesület legbefolyásosabb befektetője.

Az üzletember ugyanakkor közölte, nem kizárt, hogy néhány hónap múlva más formában igényt tartanak majd a tréner tanácsaira.

Az 55 éves Klinsmann november elején került a Hertha kilenctagú tanácsadói testületébe, majd három héttel később ült le a kispadra. Kedden aztán váratlanul bejelentette, hogy lemond. A vezetőedzői feladatokat másodedzője, Alexander Nouri veszi át a Bundesliga 14. helyén álló csapatnál, melyhez szerdán visszatért kapusedzőként Petry Zsolt.

Hírdetés

A Tagesspiegel – és persze sok német lap – azt taglalja, hogy ki lehet Klinsmann utódja, akár a közeli napokban – bár a klub vezetői most úgy nyilatkoztak, a következő hetek kulcsfontosságú meccsein Nouri vezeti a csapatot –, akár a nyártól. A gyors megoldások között említi a napilap Dárdai Pált, aki 2015 februárjától 2019 nyaráig irányította a Herthát, mellette szól, hogy máig a klub alkalmazottja, ismeri a belső viszonyokat és a futballistákat is.

Dárdai Pál újbóli kinevezését javasolja a klubvezetésnek Erich Beer, a Hertha BSC legendás labdarúgója. “Pál ismeri a csapatot, beszéli a futballisták nyelvét, és ismét stabilitást adhat az együttesnek. És még mindig van szerződése a Herthánál” – nyilatkozott a Kickernek a 73 éves Beer, aki 253 mérkőzést játszott a Herthában, a német válogatottal pedig Eb-döntőben szerepelt.

A Tagesspiegel Dárdait teszi befutónak, de az esélyesek között megemlít még néhány szakembert. A Hertha első számú kiszemeltje Niko Kovac lenne, akit novemberben menesztett a Bayern München, de előtte sikeres volt a Bundesligában a Frankfurttal, és kétszer is futballozott Berlinben. Csakhogy következetesen nemet mond a felkérésekre, mert a nyárig mindenképpen pihenni szeretne.

Esélyesnek tartják Bruno Labbadiát is, az egykori csatár nagy tapasztalatot szerzett kiesés ellen harcoló csapatoknál, legutóbb a Wolfsburgot tartott bent az élvonalban. Szintén állás nélküli német edző Roger Schmidt, aki a Bajnokok Ligájába vezette a Leverkusent, majd Kínában dolgozott, de tavaly július óta munkanélküli.

Felbukkant a jelöltek között Mark van Bommel, aki sikeres futballista volt, játszott a Barcelonában, a Bayernben és a Milanban is, de vezetőedzőként még szerény a tapasztalata. 2018-ban a PSV-nél kapta meg a kispadon, papíron három évre, de most decemberben távoznia kellett.


Forrás:infostart.hu
Tovább a cikkre »