Dárdai: Ma már elég, ha van egy atléta csapatod

Dárdai: Ma már elég, ha van egy atléta csapatod

Dárdai Pál újra elemzett a Coca Cola videóbloggereinek, ezúttal a német-francia elődöntőt. Már a fináléra is rátért. Mint mondja, most mindenki a franciákra fogadna, de C. Ronaldo mögé felsorakoznak a portugálok, és nagyon keményen oda fogják tenni magukat.

Folyamatosan frissülő, élő hírfolyamunkat IDE KATTINTVA találja!

A németek Dárdai szerint eléggé tartottak a franciáktól, mert rendkívül gyors csapatuk van, „taktikailag is rendben vannak, és bennük van az őserő.” Joachim Löw a meccs előtt többször is hangsúlyozta ezt, Dárdai úgy látja, itt már lehetett érezni, hogy fél tőlük az ellenfél. A franciák ugyan domináltak az első 10-15 percben, ekkor, mint a tréner fogalmazott, a Löw-csapat nem nagyon tudta, hogy mi a helyzet, de aztán Kroos-ék átvették az irányítást. Viszont a labdabirtoklási fölényből nem tudtak előnyre szert tenni. A büntető véleménye szerint ajándék tizenegyes volt, amit a másik oldalon nem fújtak volna be. A pszichés előny innentől a hazaiaknál volt, a második gól után pedig végleg eldőlt a meccs. Azért arra kíváncsi lett volna, mi van, ha a németek vezetnek 1-0-ra. Szerinte akkor ők nyertek volna.

Kérdésre válaszolva elmondta, Götze azért nem kezdett, mert hiába magas a játékintelligenciája, ehhez nem párosul megfelelő gyorsaság. A kulisszák mögé betekintést engedve Dárdai elmesélte, hogy a futballista a 2014-es vébé előtt egy speciális géppel gyakorolt Dortmundban. A Footbonaut egy automata szerkezet, fényjelzésre lövi ki a labdákat a mini játéktérre, a futballistának pedig egy meghatározott irányba kell mindig továbbpasszolni, amilyen gyorsan csak lehet. Götze olyan mozdulattal lőtt gólt a vb-döntőben az argentinoknak, amilyet ezzel a géppel gyakorolt.

Visszatérve a 2. elődöntőre, és a nyomasztó német labdabirtoklási fölényre, Dárdai hangsúlyozta, a foci abba az irányba a halad, hogy hiába van egy csapatnál szinte végig a labda, ha az ellenfél szerez egy gólt, és megőrzi előnyét behúzódva. Ezt láthattuk most az Eb-n Izlandtól, Walestől, és tegnap a franciáktól is. Leegyszerűsítve kicsit úgy fogalmazott: „ma már lehet, hogy az is elég, ha van egy atléta csapatod, és két gyors embered, aki jól kontrázik. ” Müllert szerinte nem szabad bántani a gólínsége miatt, mert most középcsatárt kell játszania. „A góllövés egyébként is olyan, mint a ketchup. Ha nem jön, meg kell rázni a tubust, és ha egyszer elindul, onnantól jön mint a rosszseb.”

A döntővel kapcsolatban Dárdai korábban azt mondta, a rendező most először nyer hazai környezetben. Most viszont óvatosabb volt. Mint magyarázta, Ronaldónak egyetlen dolog hiányzik a karrierjéből: hogy a válogatottal véghez vigyen valami nagy dolgot. Rettentő szorgalmasan dolgozik, így ez akár most össze is jöhet. Felidézte a 2004-es finálét, ahol senki sem tett volna egy lyukas garast se a görögökre, mégis megverték odahaza a portugálokat. Mivel egyik csapat sem fordul meg sűrűn nagy tornák döntőjében, szerinte megjósolhatatlan, hogy ki mennyire izgulja majd túl a meccset, milyen lesz a napi forma.


Forrás:mno.hu
Tovább a cikkre »