Darabjaira hullott egy felénk közeledő üstökös

Darabjaira hullott egy felénk közeledő üstökös

Lenyűgöző felvételeket készített a Hubble-űrteleszkóp a széteső Atlas-üstökös több mint kéttucatnyi magtöredékéről.

Az űrtávcső április 20-án nagyjából 30, három nappal később 25 magtöredéket azonosított – olvasható az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA honlapján.

– jegyezte meg a szakember.

Hírdetés

– mondta Quanzhi Ye, a Marylandi Egyetem szakembere, az űrtávcsővel dolgozó másik kutatócsoport vezetője.

A tavaly decemberben felfedezett Atlas fényessége gyorsan növekedett március közepéig és a csillagászok egy része úgy vélte, hogy májusban szabad szemmel is látható lesz, az elmúlt 20 év egyik leglátványosabb üstökösévé válva.

Az égitest azonban hirtelen halványulni kezdett és a csillagászok arra jutottak, hogy az üstökös magja elkezdett feltöredezni vagy szétszakadni. A fragmentálódást április közepén felvételekkel is igazolták. A széteső üstökös nagyjából 146 millió kilométerre volt a Földtől, amikor a Hubble megörökítette. Ha valami megmarad belőle, akkor a kométa május 23-án lesz a legközelebb – 116 millió kilométerre – a bolygónkhoz.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »