Danko szerint törvénytelen az az elnöki döntés, hogy nem ír ki népszavazást

Danko szerint törvénytelen az az elnöki döntés, hogy nem ír ki népszavazást

Danko szerint törvénytelen az az elnöki döntés, hogy nem ír ki népszavazást Mészáros Richárd2025. 06. 04., sze – 18:30

Andrej Danko, az SNS elnöke, a parlament alelnöke törvénytelennek tartja Peter Pellegrini köztársasági elnöknek azt a döntését, hogy nem ír ki népszavazást az Oroszország elleni szankciókról. 

Danko úgy gondolja, ha az aláírások hitelességével kapcsolatban kétségek merülnek fel, az államfőnek a belügyminisztérium intézményeihez kell fordulnia, ha pedig a törvényességgel kapcsolatban merülnek fel aggályok, akkor az Alkotmánybíróságához. Danko közölte, hogy az SNS jogi csoportja jogi segítséget nyújt a népszavazás kezdeményezőinek, és tárgyalni hívja őket. Egyúttal arra szólította fel szerdán az államfőt, hogy gondolja át a döntését.

„Szeretném kifejezni megdöbbenésemet, és világosan kijelentem, hogy törvénytelennek tartjuk a köztársasági elnök kijelentését és döntését. Hisszük, hogy ezt felülvizsgálják az illetékes hatóságok. Bizonyos értelemben csodálom Peter Pellegrini bátorságát, hogy figyelmen kívül mert hagyni több százezer aláírást. A népszavazás a demokrácia legnagyobb vívmánya. Ha összegyűlik 450 ezer aláírás, akkor nagyon gondosan meg kell vizsgálni őket, ezt nem szabad félvállról venni, és így dönteni” – zárta Danko.

Szerdán arról tájékoztatott az államfő, hogy nem lehet népszavazást kiírni az Oroszország elleni szankciók alkalmazásával kapcsolatban. A kérdés így szólt: „Egyetért azzal, hogy a Szlovák Köztársaság ne alkalmazzon olyan szankciókat Oroszország ellen, amelyek ártanak a szlovák állampolgároknak, az egyéni vállalkozóknak és a vállalkozóknak?” Az államfő véleménye szerint a  kérdésfeltevés nem világos, nem egyértelmű, ezért a gyakorlatban nem kivitelezhető. A népszavazásra vonatkozó javaslatot a parlamenten kívüli Slovenské hnutie obrody nyújtotta be.

Kapcsolódó cikkünk Pozsony |

A köztársasági elnök szerint nem lehet kihirdetni a népszavazást a Szlovák Megújhodási Mozgalom (SHO) által kért kérdésben.

Szlovák Megújhodási Mozgalom (SHO) májusban adta le a petíciót, amely azt kérte, hogy népszavazáson dönthessenek az Oroszország ellen kihirdetett uniós szankciókról. A petícióban szereplő kérdés így hangzik: 

Egyetért-e Ön azzal, hogy Szlovákia ne alkalmazzon olyan szankciókat Oroszországgal szemben, amelyek ártanak »a szlovák állampolgároknak, egyéni vállalkozóknak és vállalatoknak«?

A köztársaségi elnök szerint a kérdés nem egyértelmű, és ráadásul nemzetközi kötelezettséget sértene. „A szankciókat fél évente újítják meg a tagállamok vezetői, az elfogadásukhoz konszenzusra van szükség, vagyis a szlovák kormányfő, Robert Fico beleegyezése is szükséges” – magyarázta Pellegrini. Miután a 27 tagállam vezetője döntött, utána már nemzetközi kötelezettséggé válik a szankciók betartása. 

Ezeknek a szabályoknak a megszegését szankcionálják, és ráadásul Szlovákiában augusztus elsejétől büntetendő is

 – mondta Pellegrini.

A köztársasági elnök szerint neki törvényi kötelessége megvizsgálni, hogy a népszavazás megfelel-e minden törvényi előírásnak. „A törvény azt is kimondja, hogy a népszavazás kiírását el kell utasítani, ha az nem teljesít minden feltételt” – magyarázta Pellegrini.  

Alapos vizsgálat után ma azt kell bejelentenem, hogy a népszavazást a javasolt kérdéssel nem lehet kihirdetni  

– jelentette be a köztársasági elnök.

Hírdetés

Kapcsolódó cikkünk

A Szlovák Megújhodási Mozgalom (SHO) hétfő délután közel 400 ezer aláírást nyújtott be az elnöki hivatalhoz azzal a céllal, hogy népszavazást tartsanak az Oroszországot sújtó szankciók megszüntetéséről.

A kezdeményezők azt szeretnék, ha Peter Pellegrini államfő népszavazást írna ki az alábbi kérdéssel: 

„Egyetért-e Ön azzal, hogy Szlovákia ne alkalmazzon olyan szankciókat Oroszországgal szemben, amelyek ártanak a szlovák állampolgároknak, egyéni vállalkozóknak és vállalatoknak?”

Róbert Švec, a SHO elnöke szerint a petícióra azért van szükség, mert a szlovák kabinet itthon mást állít, mint amit Brüsszelben valójában képvisel. Ha a népszavazás eredményes lesz, az szerinte erős felhatalmazást ad majd a kormánynak arra, hogy Brüsszelben tárgyalásokat kezdeményezzen a szankciók eltörléséről. Bár egy referendum nem kötelezheti konkrét lépésekre a miniszterelnököt, Švec úgy véli, a kormányfő nem hagyhatja figyelmen kívül a polgárok akaratát.

A mozgalom szerint a szankciók súlyos gazdasági károkat okoznak Szlovákiának, Švec pedig bízik abban, hogy az új köztársasági elnök, Peter Pellegrini – aki korábban is bírálta a szankciókat – ki fogja írni a népszavazást, és nem söpri azt le az asztalról.

Kezdeményezésüket Andrej Danko, a SNS elnöke, valamint Milan Uhrík EP-képviselő, a Republika mozgalom vezetője is támogatja.

Az alkotmány értelmében népszavazást az elnök hirdetheti ki, ha legalább 350 000 állampolgár kérvényezi azt. A köztársasági elnöknek a petíció átvételétől számított 30 napon belül kell döntést hoznia. Lehetősége van ugyanakkor arra is, hogy az Alkotmánybírósághoz forduljon annak vizsgálatára, hogy a népszavazás tárgya összhangban van-e az alkotmánnyal. A népszavazás eredménye akkor érvényes, ha a választásra jogosultak több mint fele részt vesz rajta, és a résztvevők többsége igennel szavaz.

A kérdés sem egyértelmű 

Az államfő a döntését írásban is indokolta. Eszerint a kérdés megfogalmazása is pontatlan. „A kérdés nem egyértelmű, nem meghatározott és a következményei sem láthatóak előre, így a gyakorlatban kivitelezhetetlen lenne” – jelentette ki Pellegrini. Nem lehet eldönteni, hogy kié lenne a végrehajtó szerep. Az sem világos, hogy csak az orosz kormány elleni szankciókra vonatkozik, vagy például a szankciók alá vont személyekre is. 

Nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy milyen szankciókra vonatkozik, például csak azokra, amelyeket csak ezután fognak elfogadni, vagy azokra is, amelyeket már elfogadtak 

– mondta Pellegrini. Szerinte azt is nehéz meghatározni, hogy mely szankciók „ártanak” a „a szlovák állampolgároknak, egyéni vállalkozóknak és vállalatoknak”, emellett pedig azt sem lehet tudni, hogy milyen szerv döntene arról, hogy melyik szankció káros, melyik pedig nem.  

Ráadásul Pellegrini szerint maga a kormányfő hivatala is azt mondja, hogy káros szankciókat nem szavaz meg a kormányfő. 

A kormány a kormányhivatal közvetítésével azt állítja, hogy nem ért egyet olyan intézkedésekkel, amelyek ellentétben lennének Szlovákia érdekeivel, biztonságával vagy szuverenitásával

– jelentette ki az államfő.

Az aláírások hitelessége is megkérdőjelezhető

A köztársasági elnök megkérdőjelezte a petícióval leadott, a szervezők szerint mintegy 400 ezer aláírás hitelességét is. Nem jelentette ki ugyan, hogy hamisítványról van szó, de kérte a kormányt, hogy foglalkozzon a népszavazásról szóló törvény szigorításával. 

A köztársasági elnök ma nem vizsgálhatja az aláírások hitelességét, de napjainkban a mesterséges intelligencia és a nyílt lakossági adatbázisokhoz való hozzáférés segítségével nagyon gyorsan biztosítható a szükséges mennyiségű aláírás

 – mondta a petícióval kapcsolatban a köztársasági elnök. Szerinte ez megkérdőjelezi a népszavazások hitelességét. „Figyelmeztetem a kormányt és az állami hivatalokat, hogyha nem változtatnak a szabályozáson, akkor nem lehet ellenőrizni az aláírásokkal kapcsolatban felmerült komoly kétségeket sem” – üzente Pellegrini.


Forrás:ujszo.com
Tovább a cikkre »