Nincs semmiféle végleges megállapodás a költségvetésről a kormánypártok között. A tranzakciós adó el lesz törölve, csak az időpont kérdéses – jelentette ki szerdán Andrej Danko, az SNS elnöke.
Leszögezte, pártjának további követelései is vannak a költségvetéssel kapcsolatban. „Szeretném világosan leszögezni, hogy a nyilvánosságot félrevezették, mert a koalíciós tanácson nem született semmiféle végleges megállapodás a költségvetésről. A koalíciós együttműködés kereteiről és a költségvetés előkészítéséről beszéltünk. Én is kíváncsi vagyok, mit fog előterjeszteni a pénzügyminiszter” – jelentette ki Danko.
Bírálta a tranzakciós adóval kapcsolatban elhangzott kormánypárti nyilatkozatokat is.
„Egyszer azt mondjuk az embereknek, hogy eltöröljük – egyébként ez volt a megállapodás -, de aztán mégsem szüntetjük meg. Elismerem, hogy ez már nekem is zavaros”
– hangsúlyozta Danko. „Az egész politikai megállapodás kérdése. Elvileg megszűnik a tranzakciós adó, csak az a kérdés, mikor, az elkövetkező időszakban, vagy egy év múlva” – tette hozzá azzal, hogy „lépcsőzetes” megszüntetést is el tud képzelni.
Az „egyik lehetőségnek” tartja a költségvetés elfogadásának blokkolását, ha nem teljesülnek az SNS elvárásai.
A tranzakciós adó eltörlése mellett a párt alapvető követelései közé tartozik a 85 év felettiek nyugdíjának emelése, valamint a közigazgatásban dolgozók és a rendőrök bérének 10 százalékos emelése.
Szintén javasolja az alacsony jövedelmű egyéni vállalkozók adóminimumának bevezetését, a bankok és az energiaszektor magasabb adóztatását, valamint elképzelhetőnek tartja a 13. nyugdíjak célzottabb folyósítását.
TASR/Felvidék.ma
Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »


