Danko nekiment Lajčáknak a gyerekprostritúcióval vádolt Epsteinnel való állítólagos kapcsolata miatt

Danko nekiment Lajčáknak a gyerekprostritúcióval vádolt Epsteinnel való állítólagos kapcsolata miatt

Az SNS elnöke, Andrej Danko nyomást gyakorol Miroslav Lajčákr volt külügyminiszterre, hogy tisztázza a nyilvánosságra került kommunikációt az amerikai milliárdossal, Jeffrey Epsteinnel. Danko ugyanakkor Ivan Korčokot, a külügy akkori államtitkárát is arra szólította fel, hogy számoljon be arról, tudott-e a szóban forgó levelezésekről.

A pártelnök mai sajtótájékoztatóján hangsúlyozta:

„Miroslav Lajčák mindig is kiemelkedő diplomata volt. Ezért fontos, hogy professzionálisan reagáljon, és tisztázza, vajon a médiában szereplő e-mailek hitelesek-e.”

Danko szerint Lajčáknak először azt kellene megmagyaráznia, mely üzenetek valósak, és miért reagált úgy, ahogy. Amennyiben a volt miniszter tagadja a kommunikációt, Danko szerint fel kell tárni, ki áll valójában az e-mailek mögött.

– tette hozzá.

Danko azt is kérte, hogy a PS üdvöskéje, Ivan Korčok soviniszta, magyargyűlölő politikus is számoljon be arról, tudott-e a levelezésről, illetve találkozott-e ilyen személyekkel.

„Szeretném, ha elmondanák, hogy Korčok, Lajčák vagy mások találkoztak-e ilyen emberekkel, mi volt a céljuk, és kaptak-e bármiféle pénzügyi juttatást”

Hírdetés

– fogalmazott.

Az SNS elnöke azt is elvárja, hogy a külügyminiszter, Juraj Blanár (Smer-SD) is lépjen:

ellenőrizze elődei kommunikációját, hogy kiderüljön, történt-e információszolgáltatás külföldi hatalmak felé, és gondoskodjon az adatok biztonságáról.

„Ilyen botrány még nem volt mifelénk, hogy közvetlen bizonyíték kerüljön napvilágra arról, hogy politikai információk, politikai konyhatitkok ilyen hálózaton keresztül jutnak el egészen az Egyesült Államok elnökéhez”

– hangsúlyozta.

Az amerikai Szövetségi Képviselőház Ellenőrző Bizottsága november 12-én tette közzé az Epstein-ügyről szóló több ezer oldalas dokumentumot, melyek között állítólag e-mailes kommunikáció található Lajčák és Epstein között. A dokumentumok szerint Epstein 2018 márciusában egy Daily Beast-cikkre hívta fel Lajčák figyelmét, amelyben Donald Trump pszichés állapotát elemezték. A volt külügyminiszter állítólag válaszában jelezte, hogy már épp eleget hallott a témáról.

Ugyancsak 2018 márciusában Epstein e-mailben kommunikált  Trump korábbi tanácsadójával, Steve Bannonnal is. Lajčákot egyébként familiárisan „Miro”-nak szólította, és felvetette, hogy a korábbi szlovák külügyminiszter egy  nagy „európai projektet” is vezethetne.

A botrány miatt most újra reflektorfénybe kerül a volt külügyminiszter és az egész diplomáciai apparátus, hiszen a nyilvánosság joggal várja el a tisztázó magyarázatot.

teraz.sk


Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »