Nyitókép: SITA
Januárban szlovák parlamenti küldöttség utazik Moszkvába. Andrej Danko házelnök-helyettes, az SNS elnöke szerint az oroszországi út célja az információszerzés, amivel „fel kell nyitni a szlovákok szemét” azzal kapcsolatban, hogyan is működik Oroszország, különösen a Nyugattal való gazdasági együttműködés terén.
Danko a TA3 Politikában című vasárnapi vitaműsorában megerősítette, hogy találkozni fog az orosz parlament és kormány képviselőivel.
– mondta Danko, aki a nyugati nagyvállalatokkal való együttműködés kérdéseire is szeretne összpontosítani.
„Szeretném kinyitni a szlovákiai emberek szemét, mert itt azt hangoztatják, hogy egyetlen német vagy amerikai cég sem üzletel Oroszországgal”
– mutatott rá. A Smer-SD és az SNS képviselőiből álló hattagú parlamenti delegáció utazását annak a párbeszédnek tekinti, amelyet Robert Fico miniszterelnök (Smer-SD) nyitott meg a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel folytatott karácsonyi találkozóján.
Danko ugyanakkor hangsúlyozta az orosz gáz fontosságát Szlovákia és egész Európa számára.
„Nem beszélhetünk arról, hogy egyik napról a másikra más gázt lehet használni. Hasonló a helyzet a nukleáris üzemanyaggal. A lényeg, hogy az oroszon kívül más nukleáris fűtőanyag nem kerülhet az erőműveinkbe”
– mutatott rá. Ezért hamisnak nevezte az Európából érkező, az orosz szállítások leállításáról szóló kijelentéseket, mert nyugati cégek továbbra is tevékenykednek a orosz piacon.
A parlament alelnöke az esetleges pozsonyi orosz-ukrán békecsúcs témájához is hozzászólt. Úgy véli, Szlovákia fővárosa ideális színhelye lehet egy ilyen találkozónak. Felszólította az ellenzéket, hogy csatlakozzanak az ötlethez, és segítsék annak megvalósulását.
„El tudjuk érni, hogy Putyin rábólintson, próbálják meg meggyőzni Zelenszkijt is”
– mondta. Biztos abban, hogy az orosz elnök nemzetközi elfogatóparancsa nem jelentene gondot a csúcstalálkozón.
„Ezek politikai táncok”
– jegyezte meg. Nem tudja elképzelni Putyin letartóztatását Pozsonyban egy ilyen béketárgyaláson.
Kitért a koalíción belüli kapcsolatokra is, elismerve, hogy azok „nehezek” és rendezni kell őket. A problémák forrásaként a Hlas-SD párt egyes képviselőinek magatartását jelölte meg.
„A Hlas egyes tagjai szerint van alternatívája a jelenlegi kormánynak”
– mondta, a Samuel Migaľ körüli képviselőkre utalva. Ismét megerősítette, hogy a háttérben Peter Pellegrini államfő érdeke állhat egy ügyvezető kormány kinevezésére. Danko úgy véli, az államfőnek gondolnia kell arra, hogy koalíciós jelöltként nyerte meg az államfőválasztást.
„Közelebb kellene lennie hozzánk, mint az ellenzékhez”
– jelentette ki.
Reagált a szlovák himnusz új változatára is, amelyben nem lát problémát. Zavarja azonban, ha olyan emberek kommentálják az új verziót, akiknek szerinte nincs joguk értékelni a szlovák himnusz átdolgozását, gondolt elsősorban a Csehországból érkező kritikára.
A csehek kinevették az új szlovák himnuszt
teraz.sk
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »