Danko helyesli a kötelező sorkatonaság bevezetését

Andrej Danko inkább a kötelező sorkatonaság bevezetésében látja Szlovákia biztonságát, mintsem a védelmi kiadások növelésében. „Ha Peter Pellegrini államfő támogatni fogja a NATO-csúcson a védelmi kiadások emelését, akkor azt a kormány és a parlament felhatalmazása nélkül teszi, a saját felelősségére” – jelentette ki pénteki sajtótájékoztatóján az SNS elnöke, a parlament alelnöke.

Beismerte, hogy az államfőnek alkotmányos joga dönteni ebben a kérdésben. „Nincs semmilyen felhatalmazása, ehhez nem elég egy kerekasztal-megbeszélés, ahol adnak egy kávét és egy pogácsát” – mondta az elnöki kerekasztalra célozva. Hozzátette, nem írtak alá Pellegrininek biankó csekket. Az SNS elnöke szerint

a védelmi kiadások GDP 5 százalékára emelése évi 7 milliárd eurót jelent Szlovákia esetében, és elképzelhetetlennek tartja, hogy ezt további adóemelésekből finanszírozza az állam.

Danko a sajtótájékoztatón azt is megjegyezte, Robert Fico (Smer-SD) kormányfő a semlegesség emlegetésével tereli el a figyelmet a védelmi kiadások növelésének kérdéséről. Mint mondta, Szlovákia ezt az utat is választhatná, de rendkívül összetett témakörről van szó, például

ismét be kellene vezetni a kötelező sorkatonai szolgálatot.

Hírdetés

Továbbá úgy véli, a védelmi minisztérium duális projektjeinek terve, vagyis például kórházak és utak építése csak a fegyverkezési költségek emelését szolgálja.

Hozzátette, egy ilyen kötelezettségvállalást kénytelen lenne teljesíteni az ország. „Ugyanilyen vállalás volt a védelmi kiadások 2%-ra emelése, amit fokozatosan teljesítettünk. Egy ilyen vállalást már nem lehet visszavonni” – véli Danko.

Mark Rutte NATO-főtitkár azt javasolja, hogy

a tagállamok a GDP-jük 5%-át fordítsák védelmi kiadásokra, ebből 3,5% közvetlenül a védelemre jutna, további 1,5% pedig az ezzel kapcsolatos beruházásokra. Ez lesz az egyik fő témája a június 24-én, kedden kezdődő hágai NATO-csúcsnak.

Az államfő a kerekasztal-megbeszélés után megerősítette, Szlovákia nem fogja megbontani a NATO egységét a hágai csúcson, de ragaszkodni fog ahhoz, hogy a védelmi kiadások emelését a lehető leghosszabb időszakra osszák el, és az összeg jelentős részét kettős felhasználású kiadások képezzék. Azt is hangsúlyozta, a vállalt kötelezettség teljesítése nemcsak a jelenlegi, hanem a későbbi szlovák kormányok feladata is lesz, és tovább kell fejleszteni az ország hadiiparát.

TASR/Felvidék.ma


Forrás:felvidek.ma
Tovább a cikkre »