A Szlovák Nemzeti Párt (SNS) elnöke, Andrej Danko tiszteletben tartja Robert Fico kormányfő (Smer-SD) azon döntését, hogy Miroslav Lajčákot megtartja a nemzetbiztonsági tanácsadói pozíciójában. Ugyanakkor bejelentette, hogy addig nem megy a Kormányhivatalba, amíg Lajčák a miniszterelnök tanácsadója. Mint azt egy közösségi oldalon közzétett videóban elmondta, szerinte Lajčák fenyegetést és kockázatot jelent Fico számára.
Epstein-ügy: Fico nem váltja le Lajčákot
Kommunikáció Epstein és Lajčák között
„Kitartok az álláspontom mellett, és a koalíciós tanács a Kormányhivatalon kívül is megtartható. Én nem megyek a Kormányhivatalba. Magam is várom, mi fog még megjelenni és kiderülni a közeljövőben, mivel december végéig további dokumentumokat kellene nyilvánosságra hozni” – nyilatkozta Danko a szexuális bűncselekményekért elítélt amerikai üzletember, Jeffrey Epstein és Lajčák volt külügyminiszter közötti kommunikációról szóló, nemrég nyilvánosságra került dokumentumok kapcsán.
Hozzátette, hogy Robert Fico miniszterelnök, és joga van megválasztani a tanácsadóit, emellett a Smer-SD pártelnökeként a saját politikáját folytatja. Az SNS elnökeként, amely része a koalíciónak, viszont kötelességének tartja, hogy rámutasson a Lajčák és Fico közötti együttműködés bizonyos buktatóira. Danko felidézte, hogy még a Szlovák Nemzeti Tanács elnökeként „szembeszállt” Miroslav Lajčákkal a migrációs paktum ügyében.
„Aztán jött az amerikai csapatok jelenlétéről szóló szerződéssel. Én egyáltalán nem akarom megkérdőjelezni senki szakértelmét, és teljesen mindegy nekem, hogy ki hogyan él. Különösen rosszul esik, hogy ha én mondok valamit a Smer-SD-vel kapcsolatban, azt azonnal támadásnak tekintik, és egyesek nem riadnak vissza attól, hogy üzeneteket küldjenek, sőt, azzal fenyegetőzzenek, hogy meg fogom bánni, amiért mertem mondani valamit Miroslav Lajčákról” – mondta Danko. A miniszterelnök Danko szerint úgy viselkedik, mintha saját magának akarna ártani.
„Ha olyan embereket akar maga mellett tudni, akik nem álltak ki mellette 2018-ban, az az ő döntése. Számomra sem Lajčák, sem Šefčovič, és korábban Korčok sem olyan emberek, akiket a környezetemben szeretnék tudni. Ha Robert Fico a környezetében akarja őket, én ezt nem akadályozhatom meg, ez az ő döntése. Én csak remélem, hogy politikailag és emberileg már nem fognak neki ártani”
– zárta mondandóját Danko.
Lajčák leváltását kéri az ellenzék és az SNS is
Lajčák távozását a miniszterelnöki tanácsadói testületből az ellenzék és a Szlovák Nemzeti Párt is követeli. Robert Fico miniszterelnök azonban szerdán a kormány kihelyezett ülését követően azt mondta, hogy minden releváns információt ellenőrzött, de nem talált okot Lajčák leváltására.
„Számomra Miro Lajčák egy kiváló diplomata fantasztikus külpolitikai tapasztalattal és hihetetlen kapcsolatokkal. Bolond lennék, ha nem használnám ki ezt a lehetőséget, és megszabadulnék tőle, mint tanácsadómtól. Lajčák nem tett semmi olyat, ami arra kényszerítene, hogy leváltsam” – nyilatkozta Fico a kormány kihelyezett ülése után.
SITA, Körkép.sk
Nyitókép forrása: TASR/Jaroslav Novák
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


