Dániel Péter szerint Orbánék csaltak az ötös lottón

Dániel Péter szerint Orbánék csaltak az ötös lottón

Dániel Péter, a hazánkban tomboló fasizmus és diktatúra elől Izraelbe menekült Gyurcsány-rajongó úgy gondolta, bűzlik valami az ötöslottó sorsolása körül.

Mint ismert, hétvégén elvitték az 5 milliárdos főnyereményt, a nyertes pedig nem Dániel Péter, nem Gyurcsány Ferenc és sajnos nem is én lettem. Az Izraelben élő ügyvéd szerint csalás történt a sorsoláson, minderről Facebook-oldalán számolt be egy bréking posztban.

Minden világos! Azért nem én nyertem, mert Orbán Viktor ellopta a pénzt! Szerencsére lebukott.

Na jó, a dolog mégsem ennyire egyszerű. A Pénzcentrum reagált a felvetésre. Mint írták, a lottószámokról szóló cikket már 18 óra 54 perckor kitették, később pedig, ahogy ment a sorsolás, folyamatosan frissítették azt. Ezért fordul elő, hogy a cikk dátumánál korábbi időpont szerepel, mint ahogy a számokat kihúzták volna. Ez egy bevett gyakorlat az online sajtóban, írják, és természetesen igazuk is van.

Ettől még persze lehet, hogy csaltak a lottón, az is, hogy Orbán Viktor zsebre tette az összes pénzt, de erre semmiféle bizonyíték nincs. Persze ez is különös lenne, mivel a műsort Simicska Lajos cége készíti, az üzletember pedig biztos nem úgy intézte volna a dolgot, hogy a barátjából az ellenségévé vált miniszterelnök nyerjen.

Hírdetés

Ön szerint elcsalták a lottósorsolást?


Forrás:alfahir.hu
Tovább a cikkre »