Dánia már vissza is toloncolt húsz élősködőt Németországba – kitiltották őket két évre

A dán rendőrség kiutasította az országból az első olyan csoportot, ami nem kért menedékjogot az országban, hanem Svédországba szeretett volna továbbmenni. Hétfőn volt vonulás is, aminek a rendőrök végül tárgyalással vetettek véget. Kedden korábban az észak-németországi Lübeck pályaudvarán több tucatnyian tiltakoztak „We go Denmark”, „We go Sweden” és „Leave us to go” transzparensekkel az ellen, hogy menekülttáborba vigyék őket.

Dánia rendőrsége visszatoloncolta migránsok egy csoportját Németországba – írja a dán The Local, amit az Index idéz. „Ezek az emberek nem kértek menedéket (Dániában), azaz illegálisan tartózkodnak itt. Kitoloncoltuk és két évre kitiltottuk őket Dánia területéről.” – áll a dél-dániai rendőrség közleményében, hozzáteszik: „Az első csoport húsz főből állt, és továbbiak követik majd őket, ha feldolgozták az ügyüket.”

Vasárnap óta a dán hivatalok közlése szerint több mint 800 migráns érkezett az országba, de közülük nagyon kevesen folyamodtak menedékért Dániában. A legtöbben a nagyvonalú menedékpolitikájáról ismert Svédországba mennének tovább, svéd tisztviselők kedden arra bátorították Dániát, hogy regisztrálják az érkezőket. „Dánia gazdag ország, képes gondját viselni a menekülteknek.” – közölte a svéd igazságügyi minisztérium. Ha egy menekültet Dániába érkezése előtt még egyetlen más EU-tagállamban sem regisztráltak, akkor a dán hivatalok kötelessége, hogy nyilvántartásba vegye, akkor is, ha inkább Svédországban kérne menedéket.

Hírdetés

Északi menetelés

Hétfőn több mint száz migráns tagadta meg Dániában, hogy ujjlenyomatot adjon, és gyalog indultak el Svédország felé. Döntésüket a szigorúbb dán bevándorlási szabályokkal indokolták, míg a svédek állandó letelepedési engedélyt adnak minden szír menekültnek. Végül több órás tárgyalás után a vonulók nagy része hajlandó volt buszra szállni, hogy nyilvántartásba vegyék őket a rendőrségen.

Kedden korábban az észak-németországi Lübeck pályaudvarán több tucatnyian tiltakoztak „We go Denmark”, „We go Sweden” és „Leave us to go” transzparensekkel az ellen, hogy menekülttáborba vigyék őket.


Forrás:hunhir.info
Tovább a cikkre »