Dánia is védelmi megállapodást kötött az Egyesült Államokkal

Dánia és az Egyesült Államok megkötötte az amerikai katonák, illetve amerikai hadi felszerelés dániai állomásozását lehetővé tévő megállapodást – jelentette be kedden a dán miniszterelnök.

Mette Frederiksen újságíróknak elmondta, hogy a tíz évre szóló egyezményt a héten írják alá, és a szükséges jogszabályok meghozatalát követően lép életbe, várhatóan egy év múlva.

Hírdetés

Koppenhága és Washington az ügyben tavaly februárban kezdtek tárgyalásokat. "Erősebb amerikai jelenlétet akarunk Európában és Dániában" – jelentette ki akkor Frederiksen, kiemelve: egy ország sem veheti a békét és a biztonságot magától értetődőnek.

Dánia – mely a NATO egyik alapító tagországa – évtizedeken át kitartott amellett, hogy nem enged be külföldi csapatokat vagy nukleáris fegyvereket a területére. Külön szabályok vonatkoznak ugyanakkor a Dániához tartozó, ám autonómiával bíró Grönlandra, ahol az amerikai légierő 1982 óta működtet bázist.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »