Dana Čahojová, Károlyfalu polgármestere január 13-án hivatalosan is bejelentette, hogy elindul a pozsonyi főpolgármesteri posztért a következő választásokon. Határozott célja, hogy a jelenlegi városvezető, Matúš Vallo legfőbb kihívójává váljon. Döntését azzal indokolta, hogy a fővárosnak sürgős változásra van szüksége.
A politikus szerint Pozsony jelenleg nem működik megfelelően, és gazdaságilag is lejtmenetbe került. Kiemelt problémának tartja a város eladósodását, ezért takarékosabb gazdálkodást ígér minden területen. Kampányát alacsony költségvetésből tervezi, hangsúlyozva, hogy nem állnak mögötte oligarchák vagy mecénások.
Čahojová határozottan ellenzi az ingatlanadó és a közüzemi díjak további emelését. Elengedhetetlennek tartja a 15 perces jegyek visszavezetését a tömegközlekedésben, amelyet a lakosság is igényel. Úgy véli, a főváros a fejlesztők befolyása alá került, ami háttérbe szorítja a lakosok valós érdekeit.
Támogatók és bírálók kereszttüzében
A bejelentésen Ján Hrčka, Ligetfalu polgármestere is személyes támogatásáról biztosította a jelöltet. Indulását egy közéleti személyiségekből, művészekből és politikusokból álló szélesebb csoport is szorgalmazta. A „Pozsonynak változás kell” felhívás aláírói a jelenlegi vezetés átláthatatlanságát és a közbiztonság romlását kritizálták.
Matúš Vallo pártja, a Team Bratislava élesen bírálta Čahojová bejelentését. Közösségi oldalukon azt állították, hogy a polgármester már rég feladta Károlyfalu érdemi vezetését a politikai harcokért cserébe. Szerintük számos menedzseri hiba és a konfliktusos kommunikáció alkalmatlanná teszi őt a főváros irányítására.
Hivatalosan eddig csak Martin Winkler jelentette be indulását a posztért, így Čahojová a második biztos szereplő. Matúš Vallo még nem nyilatkozott véglegesen, de várhatóan újra megméretteti magát. Felmerült Jozef Ráž közlekedési miniszter neve is lehetséges jelöltként, ám ő még nem hozott döntést.
Vallo mögé idővel a PS is felsorakozhat a teljes erőforrásával, így a fővárosért a jelek szerint többszereplős, komoly csata alakul majd ki az idén ősszel esedékes helyhatósági választásokon.
Körkép.sk
Nyitókép forrása: Facebook/Dana Čahojová – starostka Karlovej Vsi a mestská poslankyňa
Forrás:korkep.sk
Tovább a cikkre »


