Dán külügyminiszter: Pekingnek erőteljesebb álláspontot kell képviselnie az ukrajnai háborúval kapcsolatban

Dán külügyminiszter: Pekingnek erőteljesebb álláspontot kell képviselnie az ukrajnai háborúval kapcsolatban

Kínának erőteljesebb álláspontot kell képviselnie az ukrajnai háborúval kapcsolatban és az orosz elnökkel is beszélnie kell róla – szögezte le szerdán a dán külügyminiszter Sanghajban.

„Vlagyimir Putyin nem hallgat az európai vezetőkre, de látható módon érdekli Kína álláspontja. Ezért Kínának fel kell szólalnia” – fogalmazott újságíróknak Lars Lokke Rasmussen, aki háromnapos látogatásra érkezett az ázsiai országba.

Hírdetés

A tárcavezető várhatóan csütörtökön egyeztet Vang Ven-tao kereskedelmi miniszterrel, majd pénteken megbeszélést folytat kínai hivatali partnerével, Vang Jivel is.

Dánia az ukrajnai háború kezdete óta támogatja Kijevet, júniusban pedig a dán védelmi tárca bejelentette, hogy az ország 21,9 milliárd dán korona (1100 milliárd forint) értékben tervez katonai támogatást nyújtani 2023 és 2028 között Ukrajnának.


Forrás:ma7.sk
Tovább a cikkre »