Damaszkusz szerint itt az ideje, hogy a megszállók eltűnjenek az országukból

Damaszkusz szerint itt az ideje, hogy a megszállók eltűnjenek az országukból

Hét év polgárháború után küszöbön áll a győzelem a „terroristák” fölött, az amerikai, francia és török „megszállóknak” pedig el kell hagyniuk Szíriát – jelentette ki helyi idő szerint szombaton az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban Valíd Moallem szíriai külügyminiszter.

Az Aszad-rezsim diplomáciájának vezetője szerint Szíriában stabilabb és biztonságosabb a helyzet, hála a „terrorizmus” elleni küzdelemnek, és minden feltétel adott, hogy ahhoz, hogy a menekültek önként hazatérjenek. Damaszkusz minden fegyveres ellenzéki szervezetet terroristának tekint, nem csak az Iszlám Államot vagy az al-Kaidával szövetséges milíciákat.

A szíriai erők orosz segítséggel az ország nagy része fölött visszaszerezték az ellenőrzést. Idlíb tartomány az utolsó jelentősebb terület a felkelők kezén. A civilek millióinak otthont adó területen élők heteken át attól tartottak, hogy a kormányerők általános támadást indítanak. Moszkva és Ankara viszont abban állapodott meg, hogy demilitarizált övezetet hoznak létre, ami legalábbis egyelőre elejét vette a nagyobb vérontásnak.

Moallem méltatta a hadsereget és a szíriai népet, hogy a háború évei alatt kitartottak. Egyúttal bírálta azokat az országokat, akik a fegyveres ellenzék oldalára álltak. Mint fogalmazott: próbálkozásuk, hogy megszabaduljanak Bassár el-Aszad elnöktől, kudarcot vallott.

Hírdetés

„Ideje, hogy azok, akik elszakadtak a valóságtól, felébredjenek, elengedjék tévképzeteiket, észhez térjenek, és valósághűen lássák a helyzetet. Amit nem tudtak elérni erővel, azt politikai úton sem fogják tudni megvalósítani” – szögezte le Valíd Moallem.

Az Egyesült Államok kurd szövetségeseivel felszámolta az Iszlám Állam jelenlétét a nagyobb városokban, de továbbra is jelen van Szíriában, hogy a terrorszervezet zárványait felszámolja. Törökország Szíria északi részébe vonult be, ahol főleg az általa terroristának tekintett kurd fegyvereseket igyekszik visszaszorítani.

„Bármilyen külföldi erő, amely a szíriai kormány engedélye nélkül van jelen az országban, durván megsérti a nemzetközi jogot és az ENSZ Alapokmányát” – szögezte le a szíriai külügyminiszter, világossá téve, hogy minden ilyen külföldi csapatot megszállónak tekintenek, és ennek megfelelően fognak eljárni. “Azonnal és minden feltétel nélkül vissza kell vonulniuk” – szögezte le Moallem.

(MTI)


Forrás:kuruc.info
Tovább a cikkre »