Damaszkusz szerint a megszállót török erők etnikai tisztogatást hajtanak végre

Damaszkusz szerint a megszállót török erők etnikai tisztogatást hajtanak végre

2022. 05. 23.

Damaszkusz tiltakozását fejezte ki Ankara felé a török kormány azon terve ellen, miszerint Törökország egymillió szíriai menekültet szállítana az arab ország északi, törökbarát iszlamista  csoportok ellenőrizte részébe – jelentette vasárnap a Middle East Monitor című, londoni székhelyű hírportál.

A török fél elképzelése szerint a menekülteket a török-szíriai határtól nem messze lévő, úgynevezett “biztonsági zónában” telepítenék le.

A szíriai külügyminisztérium leszögezte, hogy Ankara a tervvel valójában Szíria és a szíriai nép megosztására törekszik, a SANA szíriai állami hírügynökség által idézett közleményben pedig “gyarmatosító szándékot” vetettek a török fél szemére.

“A +biztonsági zóna+ valójában etnikai tisztogatást jelent” – áll a közleményben.

Recep Tayyip Erdogan török elnök májusban jelentette be, hogy kormánya szállítást és elszállásolást biztosít minden, önként hazatérni kívánó szíriainak a zónába, ahol sátrak és házak állnának rendelkezésükre.

A török fél emellett több száz egészségügyi központot is létrehozott a területen, a hírportál pedig azt közölte, hogy Ankara mintegy 50 ezer állással várja az érkezőket.

Hírdetés

Az elmúlt években a török csapatok több offenzívát is indítottak Szíria északi részén az itt működő kurd fegyveres milíciák ellen, a térséget pedig jelenleg Ankarához hű iszla  ista milíciák ellenőrzik.

Törökországban csaknem négymillió szíriai menekült él.

Mindeközben az Anadolu török hírügynökség hétfőn arról számolt be, hogy a török biztonsági erők az Ankara – valamint az Egyesült Államok és az Európai Unió – által terrorista szervezetnek minősített Kurdisztáni Munkáspárt(PKK) egyik magas rangú vezetőjével végeztek egy észak-iraki műveletük során.

A tájékoztatás szerint a PKK műveleteit 2021 óta irányító Mehmet Erdogant – másik nevén Ahmet Rubart – szombaton ölték meg Kirkúknál.

Az iraki kormány többször tiltakozott Ankaránál, amiért a kurd milíciák elleni akcióik során a török erők az arab ország területén hajtanak végre támadásokat.

MTI

Megosztom:


Forrás:orientalista.hu
Tovább a cikkre »